Egy születésnapra

Négy évtized Vöő Imrével

Kapcsolatom Vöő Imrével immár négy évtizedes múltra tekint vissza, holott személyesen eddig igazából egyszer találkoztunk. Ez utóbbin kívül azonban volt még két másik találkozás is, s Vöő Imre mindegyikben más-más minőségben jelent meg a számomra.

1. A legenda

A hetvenes évek első felében, a szigetszentmiklósi Bíró Lajos Általános Iskola felső tagozatos diákjaként, a nagyszünetben, amikor óriáskiflit vehettünk az alkalmi büféasztalnál, az uzsonna rágcsálása közben gyakran megálltam az első emeleti kémiaterem rövid folyosóján. Ez egy viszonylag nyugalmas hely volt, afféle zsákutca, így nem kellett attól tartani, hogy a rohangálók kilökik az ember kezéből a sovány tejes kakaót. Emellett az is különlegessé tette, hogy a falat itt nem osztálytablók díszítették, hanem üvegezett tárlók, bennük válogatás a helytörténeti gyűjteményből. Cserépkorsó, mamutcsont, lószerszám, nyakék, ilyesmik. És a tárlók sarkában kis fehér táblácska: Vöő Imre gyűjtése.

Már a név is titokzatos volt, nyilvánvalóan csak egy tekintélyes tudós, egy nagy tudású szakértő lehetett mögötte, aki fáradhatatlanul gyűjti – vagy gyűjtötte a régmúltban, ezt nem lehetett tudni – a különleges leleteket, az értő szem számára a történelmi időkről valló tárgyakat, maradványokat. Egy fontos ember, aki letett valamit az asztalra, akinek munkásságáról kiállítási tárlók mesélnek. Akkor nem kérdeztem utána, kit takar valójában a név, így Vöő Imre számomra hosszú évtizedekig egy legenda maradt.

2. A krónikás

Vöő Imre 1953-ban

Vöő Imre 1953-ban

A második, még mindig „személytelen” találkozásunkra több mint harmincöt évet kellett várni. Az egész a futballal kezdődött. Nem is az enyémmel, hanem a fiaméval, aki a helyi egyesület igazolt játékosa lett. Méghozzá akkor, amikor immár ő koptatta a Bíró Lajos Általános Iskola padjait, köztük azét a bizonyos teremét, amelynek folyosóját még akkor is üvegtárlók színesítették. (Barnabás ma, immár gimnazistaként, egy afrikai gyűjtemény darabjaira emlékszik, de talán volt ott még egy-kettő a helybéli amforák közül is.) Szóval, jártunk az edzésekre, meccsekre, ahogy serdülőfocista-szülőkhöz illik, s a korlátra támaszkodva persze a többi apukákkal, anyukákkal együtt kommentáltuk az eseményeket. Egyebek mellett a csapattárs Tomi anyukájával is.

A Kormói krónika címlapja

A Kormói krónika címlapja

Kata valahogyan megtudta, hogy családi alkotócsoportunk, az Arnolfini Archívum könyvkiadással is foglalkozik, így egyszer óvatosan megkeresett bennünket egy kézirattal: apukája írásával. Így derült ki számomra, hogy ő Vöő Imre lánya. A gépelt kézirat 1990-ben készült, Imre bácsi eredeti naplói és feljegyzései alapján, amelyek az ötvenes évek első felében születtek a Szolnok megyei Kormópusztán. Ide telepítették ki 1950-ben az akkor 16 éves Vöő Imrét a jugoszláv határ mellől, Hercegszántóról, a családjával együtt. Kata meglepetésnek szánta a mappába sorolt lapokból készítendő könyvet, így titokban dolgoztunk. Maga gépelte be a szöveget, én pedig kötetté szerkesztettem az anyagot, amelyet 2010 elején meg is jelentettünk, az Arnolfini Paperbook sorozat 24. kiadványaként.

A Kormói krónika tárgyilagos, higgadt, szociografikusan precíz és részletes beszámoló az igazságtalanul elszenvedett 39 hónapról, amelyet a negyven évvel későbbi előszóban Vöő Imre mint a tábor krónikása jegyez. Hiteles történeti dokumentum, a résztvevő megfigyelő szemével. Büszkék vagyunk rá, hogy közreműködhettünk a publikálásában.

3. A lokálpatrióta

Amikor 1953 szeptemberében a kitelepítés évei véget értek, új élet kezdődött Vöő Imre számára is. Ahogy írja, egy bőrönd ruhányi vagyonnal előbb albérletbe költöztek, majd behívták munkaszolgálatos katonának. A szülőfalujába nem tudott többé visszamenni, csak vendégségbe, így végül elkerült a főváros mellé: 1958 óta él Szigetszentmiklóson, itt alapított családot.

Vöő Imre egy szigetszentmiklósi kiállításmegnyitón, 2009-ben

Vöő Imre egy szigetszentmiklósi kiállításmegnyitón, 2009-ben

Mindig is régésznek készült, már kisiskolásként régi pénzeket gyűjtött. Miután kereskedő apját kuláknak minősítették, nem tanulhatott tovább, így papírt nem szerzett róla, de – az esti tagozaton megszerzett gépésztechnikusi oklevél mellé – magánszorgalomból kitanulta a néprajzot, a régészetet is. És mindenekelőtt élesben, a terepen szerzett tapasztalatokat, a település lakóit látogatva. Fotózva, gyűjtve, feljegyezve, dokumentálva, összerendezve mindazt, ami arra érdemesnek tetszett. Évtizedeken át vezette a honismereti szakkört, s helytörténeti múzeumot is alapított. Így, bár több száz kilométerrel arrébb született, Szigetszentmiklós közelmúltját alighanem máig kevesen ismerik nála jobban, életszagúbban.

Mindezt azért írtam most le, mert harmadik, immár személyes találkozásunk ehhez kapcsolódik. De persze ennek is van előzménye. A talán legautentikusabb városi hagyományőrző rendezvény, a 2007 óta minden szeptemberben sorra kerülő Szabacsi Nap forgatagában nemrégiben egymás mellé sodródtunk Halmai Zolival. Róla a Helytörténeti Múzeum képekkel és tárgyakkal sűrűn telerakott előszobájában éppen Imre bácsitól tudtam meg nem sokkal korábban, hogy a helyi és környékbeli régi képeslapok elhivatott gyűjtője, a kiállításon másolatban látható lapok egy része is az ő kollekciójába tartozik. A marhapörkölt mellett szóba elegyedtünk, majd módom volt megcsodálni a gyűjteményt, amelyet ma már az Arnolfini Archívum gondozásában létrehozott honlapon, a regikepeslapok.arnolfini.hu címen bárki böngészgethet. Zoli később mondta, hogy Imre bácsinak is komoly gyűjteménye van ám, így őt is mindenképpen érdemes lenne megkeresni.

Szigetszentmiklósi képeslap; Vöő Imre gyűjtése

Szigetszentmiklósi képeslap; Vöő Imre gyűjtése

A valóban személyes találkozó – Kata közvetítésével – végül 2011 nyarán jött létre. A kerti padon üldögélve volt szerencsém végre elbeszélgetni egy kicsit Vöő Imrével, ifjúkorom legendás helytörténészével, akiről ekkor, immár a nyolcvanhoz közelítve is látszott: pontosan emlékszik mindenre, s ha bármelyik tárgyat véletlenszerűen kiemelnénk a múzeum egyik tárlójából, részletesen el tudná mondani, hogy az kitől és mikor sikerült begyűjteni, s hogyan festett a tornác az adományozó háza előtt. Megtisztelt a bizalmával, s átadta feldolgozásra a Helytörténeti Múzeum képeslapgyűjteményét. A gazdag anyagból 25 régi szigetszentmiklósi lapot választottunk ki közlésre. Ezek elé aztán a honlapon immár én írhattam ki ugyanazt a mondatot, amelyen annak idején az általános iskolai tárlókban oly sokat megakadt a szemem: Vöő Imre gyűjtése.

 Zsubori Ervin


Első nyilvános közlés
Készült 2013 novemberében, Szigetszentmiklóson, Vöő Imre tiszteletére, aki 2014 februárjában ünnepelte 80. születésnapját | Hovatovább: Kormói krónika
2 hozzászólás
  • Láng Eszter írta:

    Ma ezzel kezdtem a napot. És jólesett :)
    Éljen soká Vöő Imre!

  • Két nagy archivátor találkozásának szemtanúi lettünk itt. Múlt, jelen és jövő nem is találkozhatna szebben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címeket sohasem osztjuk meg másokkal. A kötelezően kitöltendő mezők csillaggal megjelölve *