Gondolattársítások Susanna Lakner kollázskönyvéhez

A kollázs hatalma

A világ egy lenyűgöző kollázs, amely kisebb kollázsok milliárdjaiból építkezik. Ha messziről néznénk rá, talán egyetlen fekete folttá állna össze. Vagy zöld, vagy téglavörös folttá. Erről alighanem sohasem bizonyosodhatunk meg, mert nem tudunk tőle eléggé eltávolodni. Vagy ha el is tudunk, benne leszünk még akkor is.

Közelebb menni viszont lehet. Belehajolni, beleveszni a részletekbe. Persze ez az irány is a végtelenbe visz, a vég nélküli mélységekbe, mintha csak egy univerzumnyi felbontású digitális fotót néznénk a plazmamonitoron. Egyet zoomolok: Naprendszer. Kettőt zoomolok: Föld. Hármat: Stuttgart. Négyet: emberarc. Ötöt: szempár. Hatot: szemfenék. Hetet: atommag. És így tovább.

Susanna Lakner az első szintről nyeri a fényt, a másodikról az éltető erőt, a harmadikon él, a negyedikbe szerelmes, de mint kollázsművészt leginkább talán az ötödik érdekli. A szempárok dimenziója. Ide fut össze minden. Kívülről ide fókuszálódik az egész látható világ, innen vetül ki a belső képernyőre, s fordul át metaforává és képi gondolattá. A kollázsista szemét az különbözteti meg a többiekétől, hogy ő bent nem azt látja, ami kívülről beszűrődik, hanem azt, ami akár be is szűrődhetne. És ezt aztán képes láttatni is; képpé formálni, kollázzsá szabni, valósággá transzformálni. S onnantól a világnyi kollázs egy újabb körülhatárolt darabbal lesz gazdagabb.

A szem persze nemcsak vizuális kapu, nemcsak mágikus rés egy camera bio-obskurán, hanem nagyon is valóságos testrész, amely talán mind közül a leginkább hordozza az emberi identitást, az összetéveszthetetlenséget. Az ujjlenyomatnál is jobban, hiszen közvetlen rálátása van a lélekre is.

Susanna Lakner egyik legszemélyesebb kollázsgesztusa a szempárok re-applikációja. Nem manipulálni akar, ezért sohasem rejtve, retusálva dolgozik, hanem nagyon is nyíltan, hangsúlyosan. A legtöbbször egyszerűen kimetsz egy képarcból egy szempárt, s ráilleszti egy másikra, miközben gyakran még az arányokra sincs tekintettel. A művelet tehát azonnal szembetűnik, ám a csodálatos az, hogy a néző szemében mindez nem disszonánsnak hat, hanem nagyon is magától értetődőnek, evidensnek. Éppen az a harmónia teremtődik meg ugyanis így, amely valahol elkopott a világból, s amelyre rejtve vagy leplezetlenül valamennyien vágyunk. Hasonló hatást kelt, amikor egy szertelennek tűnő tépő mozdulattal kiszakad a látott arcból a szempárnyi sáv, s helyette üresség, vagy gyakrabban szövegtöredékekkel bevillanó alkotott valóság, képzettársításokat elindító jelek, szófoszlányok válnak láthatóvá. Susanna Lakner kollázsai azt sugározzák: működhetne ez a világ jól is.

A szempár-applikációk egyik kitüntetett esete, amikor a női arcra férfi szempár kerül, és viszont. Vagyis az identitás felcserélődik. Ám a hatás ugyanaz: harmónia. Olyannyira, hogy igazából csak akkor vesszük észre, mi is történt, amikor valóban belezoomolunk a kollázsképbe, egészen a behelyettesített arcfragmentumig. Vagy még ekkor sem. Hiszen talán mindnyájunkban ott a férfi, mint ahogyan ott a nő is. Egy bizonyos távolságból nézve az ember egynemű.

Susanna Lakner új könyvékszerének, az Artemisz Műhely munkaasztalain kicsiszolt Venus and Mars Collages című kötetnek mindez központi motívuma, amelyet csak felerősítenek Bernd Reichert ihletetten szilánkos szövegkollázsai. A központi motívum körül azonban tucatnyi másik szál, messzeségbe vesző asszociációs lánc, tündéri játék is felbukkan a megsárgult kockásfüzet-lapokra kasírozott világokon. Susanna Lakner olyan természetességgel és könnyedséggel ragasztja fel kollázsait, ahogyan más megvajaz egy szelet kenyeret, vagy bort tölt egy kecses kristálypohárba. Munkái míves kiindulópontjai lehetnek egy párbeszédnek alkotó és befogadó, vagy egyszerűen csak ember és ember között. Kirajzolt ösvényein órákig sétálgathatunk, a táj folyamatosan változni fog. A jó kollázs ugyanis sohasem fejthető meg teljesen, mert nem üzenni kar, hanem látni tanít. Látni azt, ami elveszett, vagy nem is volt soha, de épp lehetne is.

Zsubori Ervin


Átvett újraközlés | Forrás: Képírás.com
Készült 2013 szeptemberében, Szigetszentmiklóson | Elsőként megjelent a Képírás internetes folyóiratban, 2013. november 24-én, az Archaizmusok című összeállítás részeként, Susanna Lakner Venus & Mars című kollázskötetének lírai recenziójaként | Artemisz Műhely – Sopron, 2013; 44 oldal | Hovatovább: Susanna Lakner kollázsblogja
3 hozzászólás
  • snk írta:

    Összeilleszkedik szöveg és könyv, együtt alkotva újabb kollázst.
    SNK

  • Köszönöm Ervin, klassz meglepetés volt!

  • T.Horváth Éva írta:

    Kedves Zsuzsa és Ervin,
    igazán öröm ez az írás, mert arról szól, amire mindannyian vágyódunk, ilyen közelről és ilyen távolról nézve az egészet, és együtt.
    Éva

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címeket sohasem osztjuk meg másokkal. A kötelezően kitöltendő mezők csillaggal megjelölve *