Agota Kristóf Nagy füzete a Szkénében

Szemrebbenés nélkül

Áll Krisztik Csaba a fehér fal előtt, körülötte, mintha géppuskával lőnék körbe, vagy késekkel dobálnák körül, teljes erővel odavágott krumplik csattannak szét a falon, a feje fölött, a füle mellett, krumplicafatok fröcsögnek, tán még az első sorban ülőkre is jut, áll, és hosszú percekig a szeme se rebben. Az ikertestvérét játszó Nagy Norbert is ott van mellette, állja ő is becsülettel a rohamot, de néha csak összerezzen, pislant egyet mindarra, amitől a hatodik sorban is folyamatosan ugrál a néző válla, gyomra, egyéb testrésze. És ha azt keressük, mitől működik olyan jól Agota Kristóf műve a Szkéné színpadán, talán ez a szemrebbenés nélküli tekintet lehet a kulcs. Hogy sikerült a regényből átmenteni a szikárságban, tényközlő egyszerűségben rejlő erőt, a mindennapi, apró szörnyűségeket és a legnagyobb traumákat is ugyanazon a szenvtelen hangon elbeszélő alapállást.

Traumából pedig bőven kijut az ikerpárnak, akiket anyjuk, hogy biztosan túléljék a háborút, vidéken élő nagyanyjukhoz költöztet. Ezt a nagymamát csak méregkeverő boszorkányként emlegetik a környéken (rebesgetik, hogy az urát is ő tette el láb alól), ő az ikreket meg szuka fattyaknak szólítja, ha szól hozzájuk egyáltalán. Az anyjuk szerető közelségéből kipottyant, egyedül az ikerlét szimbiózisára támaszkodható gyerekeknek nem csak jó szó, de étel és ruha sem jut, ellenben verik és megrontják őket, körülöttük dúl a háború és halnak az emberek. Ők pedig berendezkednek a túlélésre, és valami sajátos, kívülről néha kegyetlenségnek tűnő, de konzekvens belső igazságszolgáltatásra. Külsejükben is elvadulnak, megtanulnak szembeszállni, kiharcolni, ölni – paradox módon éppen az ellene fordított, de számára saját magából ismerős eszközökkel nyerve el lassacskán nagyanyjuk ragaszkodását.

A regény helyszíne a gyerekek számára addig ismeretlen, tradicionális, a maga szigorú szabályai szerint működő vidék, és a Horváth Csaba rendezte előadás látványvilága is erre épül. Termények mindenütt: tök és krumpli adja a díszlet alapját, de van itt hagyma és káposzta, mindegyikből többféle. Így lesz a póréhagymából vessző, a lilakáposzta leveléből kipa, a kobaktökből pálinkásüveg, kisebb rokonából pipa. A krumpliszsákokból pedig kerítés, vagy amikor egy szétvetett lábú emberalak formája rajzolódik ki belőlük, egy megerőszakolt ország szimbóluma. De sokféleképpen használják a folyton gyúrt-szaggatott-nyújtott tésztát és a falusi háztartásokban mindennapos edényeket, kondért is.

A nagy füzet - jelenet az előadásból (Fotó: Kővágó Nagy Imre)

A nagy füzet - jelenet az előadásból (Fotó: Kővágó Nagy Imre)

Gondolhatnánk, hogy ebben a környezetben az előadás mozgásanyaga is többször nyúl a néptánc elemeihez, de nem így van, talán ha két rövid jelenetben bukkannak fel ilyen motívumok. (A népzene viszont végig ott van Ökrös Csaba prímás jóvoltából a színpadon, a színészek-táncosok között.) Jóval nagyobb hangsúlyt kap a tárgyakkal (jelen esetben a terményekkel) való küzdelem, a cipekedés, az ütések, dobások, törések, szaggatások – csupa erőszakos, diszharmonikus mozdulat. Ha nem ilyet látunk (például, amikor a pap szolgálója fürdeti a gyerekeket, vagy amikor a nyúlszájú lányt tésztalepedővel takarják le), a mögött is valami súlyos inzultus áll: szexuális zaklatás, erőszak. Ebből a világból végletesen hiányzik a szeretet, az iránta való vágy is csak valami eltorzult formában tud megnyilvánulni. A gyerekek pedig, akik kezdetben még anyjuk búcsúszavait mantrázzák maguknak, arról, hogy mindig szeretni fogja őket, alkalmazkodnak ehhez a világhoz, és amikor a háború végén eljön értük, nem akarnak vele menni – már csak egymásban bíznak.

Ehhez a rideg, kopár valósághoz az alkotók olyan hangütést találtak, amely úgy mondja fel az epikus anyagot, vagyis az ikrek füzetbe írt tényközléseit, hogy az epikusság itt – ellentétben azzal, amit regényadaptációknál oly gyakran látunk – nem korlát lesz, hanem érvényes játékmód.

Az ikrek itt úgy ikrek, hogy közben persze Krisztik Csaba és Nagy Norbert színészi alkatban, életkorban és tapasztalatban sem hasonlítanak. Krisztik Csaba úgy lesz meghatározó kettejük közül, hogy nem nyomja agyon Nagy Norbertet. Nem véletlen, hogy a végén, amikor el kell válniuk, ő az, aki hátra marad, hiszen ő az erősebb, aki elengedi a másikat. Kettősük mégis közvetíti azt a belső egységet és a külvilággal szembeni összetartozást, ami a darab egyik legfontosabb tartópillére. Jó döntés, hogy a nagyanyát férfi, méghozzá az asszony hatalmát, erejét alkatával is kifejező Andrássy Máté játssza. Blaskó Borbála a nyúlszájú szomszéd lány szerepében éppen azt mutatja meg, amitől a fiúk úgy menekülnek, hogy eltüntetik az érzelmeket az életükből – hogy hogyan válik a saját szeretetéhségének az áldozatává. Kádas József és Simkó Katalin ki-be járnak a szerepek között. Kádas az a bizonyos csendőr, aki minden erejét beleadja a krumplidobálásba, de az a tisztiszolga is, aki talán a leginkább emberszámba veszi a gyerekeket. Simkó Katalin szelíd alkatához jobban illik a két, általa eljátszott anyaszerep, mint a gyerekeket szexuálisan molesztáló cselédé.

Kíméletlen és végletesen kegyetlen világ A nagy füzeté, és a Forte Társulata mindezen nem szépít, nem lágyít, odavágja elénk, hozzánk, körénk, nagyjából úgy, ahogy a csendőr a krumplikat. Hogy ki jár jobban egy ilyen világban, az, aki olyan tökélyre fejleszti a túlélést, hogy ettől már a szeme se rebben, vagy aki inkább túl sem éli, azt már nem olyan könnyű eldönteni. A nézőtéren viszont nem nagyon lehet megúszni gyomorszorulás meg szemrebbenés nélkül.

Turbuly Lilla


Átvett újraközlés | Forrás: Tánckritika.hu
Megjelent 2013 februárjában a művészeti portálon, az Agota Kristóf A nagy füzet című regényéből készült előadás kritikájaként | Forte Társulat; rendező-koreográfus: Horváth Csaba | Szkéné Színház, Budapest
Még nincs komment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címeket sohasem osztjuk meg másokkal. A kötelezően kitöltendő mezők csillaggal megjelölve *