Tanárok emlékezete

Vivaldival az iskolapadban

Mivel a szüleim is tanáremberek, bizonyos fokig elfogult vagyok. Ők egy kis falu több nemzedéket tanító, igazi lámpásai voltak, akiket ma is tanító néniznek, tanár bácsiznak a közben nagyszülő korba jutott nebulók.

Bár egyik szakom a történelem tanári, jómagam iskolában csak gyakorlóként tanítottam, meg néhány évig, a 90-es évek fordulóján németet TIT tanfolyamokon és otthon. Annyira kevés volt akkoriban a diplomás nyelvtanár, és olyan nagy az igény a nyelvtanulás iránt, hogy ehhez elegendőnek bizonyult a német nyelvvizsgám és a más szakos tanári diplomám. Felnőtteket és gyerekeket is tanítottam, szép emlékeim maradtak erről az időszakról. Könnyen ment a „kapcsolati” rész, úgy éreztem, beindulnak bennem az örökölt gének, belülről, ösztönösen jött, mit kell tennem.

A magam és a két gyermekem taníttatása során mindenfajta tanáregyéniséget megismertünk, jót is, rosszat is. Azt szoktam mondani, ha a minősítést nézzük, legalább két jegy múlik a tanáron. De jól tudjuk, nem csak erről van szó. Ebben a rendkívül fogékony korban meghatározó szerepet játszhat a pedagógus, jó és rossz értelemben egyaránt.

Hogy mennyire fontos az órákon megszerzett, aztán többnyire elfelejtett tudás? Hosszú töprengés után arra jutottam több mint 30 év távlatából, hogy a legmaradandóbbat a gimnáziumban Gellért Zoltán tanár úrtól, a helyi szimfonikusok karnagyától kaptam, akinél mindenki ötöst kapott énekből, ami persze előbb-utóbb fel is tűnt az iskola vezetőségének. Az órák többségén zenét hallgattunk. Nem csináltunk mást, mint hátradőltünk a padban és hallgattuk Vivaldit, Bachot vagy Beethovent. Néha tett egy-egy megjegyzést a hallottakhoz. Nem voltunk különösebb személyes kapcsolatban, nem hinném, hogy emlékezne rám. Mégis neki köszönhetem, hogy bár nem örököltem anyukám és anyai nagyapám kiváló hallását és zenei érzékét, kamaszként komolyzenei lemezeket vásároltam és feltárult előttem a zene csodálatos világa, ami azóta is fontos része az életemnek.

A többiek? Osztályfőnököm és történelemtanárom annyira el volt foglalva saját problémáival, hogy ránk már nem jutott energiája. Az, hogy szeretem és tudom a történelmet, fel sem tűnt neki. Amikor (persze a felkészítése nélkül) megnyertem egy iskolai tanulmányi versenyt, őszintén meglepődött. A némettanár… Sokakkal együtt fülig szerelmes voltam bele. Így a három év alatt, amíg tanított bennünket, a németórák örökös feszültségben és izgalomban teltek.

A gyerekeim: Volt, hogy eléggé el nem ítélhető módon Lillával közösen írtuk meg Péter magyar házi dolgozatát és kettest kaptunk rá… Kiváló helyesíró, sokat olvasó és jó tollú fiam stílusát, látásmódját nem értékelte a tanárnő. A jól sikerült magyar érettségi feleletet erősen lefelé húzta: mert te is tudod, hogy nem érdemelsz jobbat fiam! Ez nagyon bántotta Pétert. Akkor kapott csak elégtételt magának, amikor főiskolai szakdolgozatának értékelésekor a tanár külön kiemelte kiváló stílusát.

Otti néni receptfüzetéből

Otti néni receptfüzetéből

Meg kell emlékezni Otti néniről is, aki néhány hónapja, a 100. születésnapja előtt hagyott itt bennünket. Ő nem az iskolapadban tanított fontos dolgokra. Szülőfalumban tanítóskodtak a férjével hosszú-hosszú évekig, a férje apukám elődje volt az igazgatóságban. Három fiúk volt. Nyugdíjasan Zalaegerszegre, a gyerekei közelébe húzódott. Fél évig egy házban laktunk, 80 körül járhatott akkoriban. Életem egy nehéz időszakában költöztem oda, két gyerekkel, albérletbe. Sokat jelentettek nekem a vele folytatott beszélgetések, a fogadtatás, a süti a tányéron, az ő halk és tapintatos jelenléte, szavakban ki sem fejezett támogatása, kedvessége. Amikor elköltöztünk, szólt, hogy vigyem le a gyerekeket, és ne legyen gondom az ebédre, majd ő készít valamit.

Személyesen talán nem is találkoztunk azóta. Néhányszor felhívtam telefonon, váltottunk pár karácsonyi, névnapi képeslapot. Egészsége és látása romlásával hamarosan legkisebb, tanár fiához, másik városba költözött. Szüleim révén érkezett felőle néha hír. De sokszor gondolok rá, és nem csak akkor, amikor előveszem vonalas füzetbe írt receptkönyvének fénymásolatát, hogy süssek belőle valami finomat.

Turbuly Éva


Átvett újraközlés | Forrás: Susannicon
Megjelent 2010. október 5-én, a Susannicon kultúrportálon
Még nincs komment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címeket sohasem osztjuk meg másokkal. A kötelezően kitöltendő mezők csillaggal megjelölve *