Címke-archívum: Volt egy-két este…

I. Cs.

A Vasárnapi Körnek volt egy előzménye a hetvenes évek közepétől, még ha nem is a tanítványaimra alapozódott (tanítani 1981 őszén kezdtem a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen óraadóként), hanem az akkori baráti körre, mindenekelőtt a Gádor család (Laci, Blani, János, Panni) és a Bodnár család kiterjedt ismeretségi körére. Talán 1974 végén, 1975 elején mondtam Szilágyi Zsuzsának […]

Vasárnapi Kör

Persze nem az a Vasárnapi Kör, amelyet a XX. század elején működtettek Budapesten olyan igényes gondolkodók, akik közül később többen is kénytelenek voltak a bornírt, szűklátókörű tudomány- és kultúrpolitika elől tágabb horizontú, a szabad szellemet becsülő országokba menekülni – Antal Frigyes, Hauser Arnold, Balázs Béla, Mannheim Károly, Lukács György, Lesznai Anna, Tolnay Károly például, vagy […]

Szigliget, Alkotóház

Mint művészeti író 1976-ban tagja lettem a Művészeti Alapnak. Ez avval a pompás lehetőséggel járt, hogy igénybe vehettem az alkotóházakat meglehetősen alacsony térítés ellenében (szállás, napi három étkezés, íróasztal, könyvtár, kert – csend, nyugalom). Az általam kedvelt képzőművészek közül azok, akik egyáltalán jártak művésztelepre, leginkább Nagymaroson és Zsennyén dolgoztak. 1979-től már saját kocsival közlekedtem (kis […]

Volt egy-két este…

Kétezer-tizennégy augusztusában a Micsoda útjaim… sorozathoz kapcsolódva kezdtem el az Amiben voltam szereplő… ciklust, és meg is írtam öt emlékező esszét (Arnolfini Szalon esszéportál). Más munkáim ismét megszakították az akkori lendületet. S most mégsem azt folytatom (majd később), hanem egy újabbat kezdek, Volt egy-két este… címmel – következetesen ragaszkodva rég elmúlt ifjúságom ma is kedvenc […]