Címke-archívum: kiállítás

Befelé is figyelünk

Befelé is figyelünk. A csend felé. Keserü Ilona csendéleteket fest, ez önmagában paradoxon, hiszen képein nincsenek virágok, csak színek. Mintha szirmukat vesztették volna, mintha valaki a szirmokat lepréselve őrizné elevenen, ahogy őrzik a hűtőházakban a gyümölcsöket, zöldségeket. Egyik szirom sem veszti el színét, az, ami. Önmaga. Időtlen, naponta látott, közhelyes, figyelemre se méltó. Keserü számára […]

Csillagokat látunk

Nem vertük be fejünket a falba, nem verte be a fejünket senki, mégis csillagokat látunk. Egyszerre hármat is. Régen fénylőt, és nem régen felfénylőket. Izgalmas hármas, csillag együttállás. Hogy miként lehetséges ez, nem kérdés, mivel a Vásárhelyi Őszi Tárlat az előző év kiemelt díjazottjait így ünnepli, lehetőséget biztosítva számukra, hogy részletesebben megismerhető legyen alkotói oeuvre-ük. […]

Acélszövetek és bőröndképek

Két különterem, nyitott átjárón elérhető az egyik is, a másik is. Ismét együtt a két művész (első közös kiállításuk 2012-ben a BTM – Budapest Kiállítóteremben volt). Egy város, egy absztrakt és komputerbontó világ, az élet szövetei, hol szálanként, hol darabonként. Emlékek és emlékhelyek. Fikciók, a gyerekkori élmények köszönnek vissza Regős István képein. Regős Anna szemérmesebb, […]

Urbánus idegszálak színei és tónusai

Baj, ha látszik, hogy mindkét művész – Regős Anna és Regős István – urbánus ember? Műveik a nagyvárosi élet jelenségeit, a nagyváros szellemét tükrözik. Volt időszak, amikor az urbánus kifejezés gúnynév volt. Miért vagyok urbánus? Mert hiszek abban: mindig, mindent a városi emberek adtak az emberiségnek, a többletet, az arányt, a gondolatot, a szépet. Nem […]

A belső csend

T.Horváth Éva befelé lépdel, önmaga irányába. Nem kettőzi meg önmagát, kint is van, bent is van. Zárt téren belülre tart, saját testéhez közelebb. Szokásos hely ez számára, szokásos helyzetéhez közelít. Nem fordít be semmit, sapkát, sálat, mellényt. Önmagát fordítja be és ki, s csodálattal vesszük tudomásul, mire képes. Gondolataiba mélyed, érzéseire figyel, úgy figyel a […]

Kitárulkozás

Összegzés ez a kiállítás, a választott és alkalmazott művészi technika csúcsra járatása, egyfajta tökélyre törekvés, a burjánzó belső látomások szalagra fűzése, vonalak közé terelése, kordában tartása, a gondolatok kirajzásának nyomon követése, feltérképezése, szabadon engedése. A művész önmagába tekint, mert keresi az önmagán túli világot, a metafizikai valóságot, a tapasztalat bilincseit levetve. Az idő szívet szorító […]

Időt formáló téralakítók

A képzőművészet gondolkodásmódjában fordulópontot jelentett a tér és az idő egymástól való elválaszthatatlanságának felismerése. A tér-idő problémakör – a tudományos élethez hasonlóan – a művészetben is a kutatások középpontjába került. A mozgás és a ritmus erőteljes megjelenítése a művészi gyakorlatban nagymértékben összefüggött az absztrakt művészet – a modernitás élenjárója – folyamatos jelenlétével, merész kérdésfelvetéseivel, a […]

Egy a kettő, kettő az egy

Már a kiállítás címe is sokatmondó szójáték, nincs kétségünk a kettősség láttán, hogy egymásra rímelnek az alkotások, miközben nagyon is különbözőek. Mindkét alkotónál sok a kollázsszerű mű. T. Horváth Éva a hordozók és felhasznált anyagok sokféleségét és ezek ötvözetét használja: pác, tus, porfesték, tempera, ceruza, toll, gipsz, kartonpapír, papírtekercs, akril, kréta, dextrin. És ezeken kívül […]

Sötét üvegcserepek

Erősebb a friss benyomás, vallja T. Horvát Éva, és ha kell, akkor átfest, változtat a képen. „Az eredmény nem mindig pozitív, de ez nem változtat a keresés szükségszerűségén.” Nem csak keres, talál is, rátalál a motívumra, formára, ha nem elsőre, másodjára. Otthon van a kalligráfiákban (ezeréves művészet), számára egyszerre gyakorlati és esztétikai kérdés is a […]

Csontozókés

Eőry Emil csontoz, elhagyja a húst, a bőrt, a csontot keresi és formázza, legyen az fehér vagy fekete. Szürke lesz, többnyire szürke. Pályája jelenében a halál színeit választja, mert vannak helyek, ahol a gyász színe fehér, és máshol a fekete. A földön jár, messze a szivárványtól. Formái öblösödnek, szélesednek, kontúrosodnak, vonalak futnak, állnak össze testekké. […]