Képekről No7

Isten mint földmérő

Először Kenneth Clark civilizációról szóló könyvében figyeltem fel erre a XIII. századi francia gótikus kézirat-illusztrációra (Bible Moralisée, Codex Vindobonesis 2554. sz.; az Österreichische Nationalbibliothek 1992-ben fakszimile kiadásban megjelentette a teljes könyvet). A 136 darab 334×260 milliméteres illusztrált lapból és 1032 képből messze ez a lap, az ószövetségi Teremtő, az Isten mint geométer, mint építész lett a legnépszerűbb, legelterjedtebb. (Egyébként a legrégebbinek tartott, VI. századi, görög nyelvű, illusztrált Teremtés könyvét is a bécsi könyvtár őrzi, abban az ábrák a lap alján.) Akkor került a legkedvesebb képeim közé, amikor a Képzőművészet és tudomány című tantárgyon kezdtem gondolkodni, filozófus és matematikus végzettségű doktoranduszhallgatók számára. Addig nem tudtam, hogy meglepően sok, középkori matematikáról, geometriáról, természetkutatásról, asztrológiáról, alkímiáról, kozmológiáról szóló könyvben, tanulmányban szerepel (a felsorolt témákban az interneten megtalálható angol nyelvű publikációk egy részét átnézve több tucat után abbahagytam a keresgélést). Mivel a magyar nyelvű kreacionizmus szócikknél is megtalálható, rögtön az elején leszögezem: engem ez a lenyűgöző kép mint kép érdekel, nem pedig az, hogyan használják fel a jelenkori áltudományok vagy olykor a tudományos publikációk (káoszelméletek, fraktálokról stb.).

A könyvművészet virágkora

Részlet a Toledói Bibliából, XIV. század

Részlet a Toledói Bibliából, XIV. század

Számos XII–XV. századi könyv illusztrációi között találhatók a világ teremtését megjelenítők, köztük Isten mint földmérő, Isten mint építész, amelyeken Isten nagyméretű körzővel jelöli meg a kör alakú univerzumot vagy csak a Földet. Külön típus az, amelyen Krisztus, trónján ülve, az ölében tartja az ég-föld gömbjét és kezében a körzőt, rendszerint mandorlában, angyaloktól körülvéve (például Toledói Biblia, XIV. század). Isten, amint hét nap alatt megteremti a mindenséget – a fénytől az emberig –, kedvelt témája a zsidó-keresztény hagyományokat követő kora középkori mozaikkészítőknek is (például Monreale, dóm, Szicília, 1183 k.; a XIII. században készült mozaik a velencei Szent Márk-bazilika Genesis-kupolájában stb.). A világ teremtésének témája számos kódexben, krónikában is megtalálható (például Das Buch der Croniken. Nuremberg, 1493; Le livre du ciel et du monde, 1377; számomra legkedvesebb a spanyol eredetű Szarajevói Haggada, 1350 k., amelyben szinte absztrakt képek a teremtés első napjait ábrázolók). Az illusztrációk pergamenre festett önálló képek, bőséges arany és élénk színekkel, tele csillogó fénnyel. Amikor az itt bemutatandó munka készült, Szent Lajos király uralkodása alatt, Párizsban virágkorát élte a könyvművészet, 13 (mások szerint 17) könyvfestőműhely készítette a kódexeket, illusztrált bibliákat, zsoltároskönyveket, liturgikus műveket. A változatos kompozíciók jellemzője a törekvés a természetes ábrázolásra, az érzékelhető valóság megjelenítése, mint ezen a művön is. Látszik itt is, hogy a színeket számos rétegben hordták fel könnyen felvihető, folyékony festékkel, nagyon finom ecsetmozdulatokkal.

Vonzó tökéletlenség

A Genezis (azaz teremtés) könyvében olvashatjuk: „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet” (1Móz. 1,1). Ezt látjuk a képen az ismeretlen művész közvetítésében. A Biblia szerint az Atya a teremtés elgondolója, a tervező, de a kivitelező a Fiú, „aki által van a mindenség” (1Kor. 8,6). Az Atya szavakkal, beszéddel teremt a semmiből, a Fiú kézzel foghatóan, mint mesterember, építész, geométer. „Aki engem lát, látja az Atyát” – mondta János evangéliuma szerint a Fiú (Ján. 14,9). Mivel a katolikus hívők szerint az Atya a Fiúban öltött testet, aki saját képmására teremtetett Emberfia, Isten a kora keresztény, bizánci elképzelések szerinti Krisztus arcát viseli (egészen a XV–XVI. századig). Itt határozott kontúrvonalak, éles, figyelő szem, értelmes homlok, hosszú, hullámos haj, szakáll, feje körül glória (dicsfény). A láb és a kéz erős, fekete kontúrvonalai magukra vonzzák a tekintetet. Sok analógiát említhetnénk a képzőművészetből. Nagyon koncentrál arra, amit csinál, érzékelhető, hogy fontos esemény tanúi vagyunk. Az előredőlő test, a kereten túllépő láb már a kora gótikus szobrok eleven mozgékonyságát idézi (a kép megszületésekor készülnek azok a francia gótikus katedrálisok, amelyekhez szépségük, kifejező erejük miatt ma is elzarándokolunk: Chartres, Amiens, Reims, St. Denis és hasonlók. A nagyon sok új templom mellett a XII–XIII. században nagyon sok kép is készül, rengeteg könyvillusztráció, mind-mind a hit, a vallás szolgálatában). Anatómiailag persze még pontatlanok a kezek, az ujjak, a lábfejek, lábujjak, de ez az esetlenség javukra válik, tökéletlenségük még vonzóbbá teszi őket. Ahogy a teremtő lába szokatlan módon kilép a képből, a keretekből, az egész síkban tartott jelenet elmozdul a térbeliség felé. A belső keretezés is a tér meglétét bizonyítja (ez is új mozzanat a XII–XIII. században).

Isten mint geométer (Bible Moralisée, Codex Vindobonesis 2554. sz., 1220–1230; Österreichische Nationalbibliothek, Bécs)

Isten mint geométer (Bible Moralisée, Codex Vindobonesis 2554. sz., 1220–1230; Österreichische Nationalbibliothek, Bécs)

Dicsfény és mértan

William Blake: Az öreg korú, 1794

William Blake: Az öreg korú, 1794

A körző, mellyel a Teremtő kiméri a földgolyót és a Földet övező világmindenséget, a kör alakú Napot, a középkorban a geometria, a kozmikus rend és a tervezőmunka jelképe, ezért is látható a miniatúrákon az Atyát helyettesítő Fiú ezzel az eszközzel. (Később az építőpáholyok, majd a szabadkőművesség beavatásrítusokban szereplő szimbóluma.) Isten a körzővel rajzolja meg a köröket, a kör így a teremtés isteni aktusát is jelenti. Olyan mértani forma, melynek nincs se eleje, se vége, így a tökéletességet, az örökkévalóságot, a végtelenséget érzékelteti; az égnek a jelképe s mindennek, ami szellemi, elvont. Ezért kör alakú a Krisztus, az angyalok, a tanítványok, a szentek fejét övező dicsfény is. Ezen a képen meglepő módon Krisztus erőteljes fejét ugyanolyan zöld glória keretezi, mint amilyen az épp mérés, teremtés alatt álló kerek univerzum külső burkának a színe. A keresztény szimbolikában a kék ég és a vörös pokol között átmenetet biztosító, megnyugtató középső szín, a zöld (itt okkersárgára felvitt nedvzöld, veronai zöld, lehet, hogy előtte keverték a két festéket, de lehet, hogy egymásra festették) talán Krisztus ember mivoltára is utal. Aki vagy akik ezt a kézirat-illusztrációt készítették, azt vagy azokat naiv idealizmus, erős érzelmi élet és élénk képzelet jellemezte, jellemezhette. Fontos és magasztos tárgyat alkottak a hitük szolgálatában, s valószínűleg nem is foglalkoztatta őket az, ami engem lenyűgöz munkájukban: egyrészt a tiszta szépség, másrészt az a természetesség, ahogy az, amit mi most műalkotásként nézünk, létrehozói és használói számára is a hétköznapi élet eleme volt. Az a cél, amiért létrejött, és az a mondandó, amit közvetített, fontosabb volt az esztétikai értékeknél, számomra – számunkra – pedig épp esztétikai minősége miatt kedves. A középkori ember szerint „az igazi szépség csak Istent illeti meg, a világ legfeljebb venustus (csinos, kedves)” (Huizinga). Az aránytalanul nagy, de az elvégzendő feladat léptékéhez mégiscsak illeszkedő méretű körző a geométer, a földmérő munkaeszköze. (Még William Blake 1794-ben festett kozmikus és misztikus látomásán – Az öreg korú, British Museum, London – is ott a hatalmas körző a vörös és a sárga fénytől övezett teremtő kezében.) Itt az arc, a tekintet, a kezek, a testtartás is a mérés rendkívüli fontosságát hangsúlyozzák.

Richard of Wallingford egy XIV. századi miniatúrán

Richard of Wallingford egy XIV. századi miniatúrán

A korabeli filozófusok, gondolkodók már kiemelten kezelik a mérést, a matematikát (például Richard of Wallingford angol matematikus, 1292–1336). A leghatásosabb skolasztikus, a ferences rendi Roger Bacon (1214–1294) természetkutató, a tudományos munka legfontosabb részének a matematikát, a mérést, a kutatásokat tartja. Albertus Magnus (1193/1206–1280), természettudós, teológus, Domonkos-rendi tekintélyes polihisztor püspök tanítja, hogy a megismerés nem hit, hanem észbeli dolog. A XI–XIII. században jönnek létre egyházi kezdeményezésre az első nagy európai egyetemek: Bologna, Párizs, Oxford és így tovább, a mindent átfogó tudás keresése jegyében. A képen látható teremtő isteni geométer ugyanolyan rendíthetetlenül hisz tudáson alapuló munkájában, mint Roger Bacon, Albertus Magnus és sok más kortárs tudós-teológus, akik egyszerre hittek tudományban és teológiában, a tapasztalás, mérés, matematika és a kinyilatkoztatás igazságában, hiszen mindezek Istentől származnak.

Képi hagyományok és hitelvek

A képen az univerzumot, eget, a Napot, a Holdat, a Földet teremti, jelöli, méri ki körzőjével a Fiú-Isten. Azzal, hogy bepillanthatunk a Teremtés misztériumába, megláthatjuk a mű születését, ezáltal ez a miniatúra az emberi alkotómunkának, a festői teremtésnek is a szimbólumává válik (talán ezért is olyan népszerű a tudományos és áltudományos művek kreálói körében). Valószínűleg több mester készítette az egyes részleteket, mint általában a kódexilluminációkat, ez azonban a mi számunkra sem a festésmódban, a technikai kivitelezésben, sem a kompozícióban nem érzékelhető. A háttér aranyozását más végezhette, mint a többi szín felhordását. A háttér egyszínű aranysárgája a bizánci festészet szokását folytatja (persze nem homogén, világosabb, sötétebb foltok, pöttyök élénkítik), ám élénkebb, festőibb náluk, látszanak az egymásra felvitt festékrétegek. Krisztus archetipikus ruházatának ragyogó égi kékje és kissé megkopott vöröse – a szeretet színe – megfelel a képi hagyományoknak is, a teológiai hitelveknek is. Az Újszövetségben a piros az engesztelés, az áldozat és a földi szenvedélyekért, bűnért való vezeklés színe is, a kék az égbolté, a mennyei hatalomé, az angyaloké és a transzcendenciáé. A háttér aranysárgája az örök fényt, a hitet, a szentséget jeleníti meg. Az éppen teremtés alatt lévő kerek forma széle zöldessárga, benne hullámos kék a víz és egyben talán az ég, a világűr is, befelé amorf, amőbaszerű folyondár, mintha tagolt partszakasz volna, kisebb-nagyobb kitüremkedések (láttam ilyet hajóról Norvégiában). Fehér kontúrvonal választja el a kékséget a feketétől, melyen halványsárga csillagok vagy a Föld nyolc bolygója. Belül a nagy, szabálytalan folt (világos okkersárga tojáslepény, mondta festő barátom), az állatok s emberek számára teremtett föld, még sivatagszerű. A piros-kék kereteken finom ornamentika, az ókeresztény és bizánci hagyományokhoz kapcsolódó geometrikus díszítések.

Szorosan kapcsolódik a kép a korhoz, melyben létrejött, magától értetődő szimbolizmusok, jelképek, és a meggyőződés, hogy mindennek transzcendens jelentése van, hogy a jelenségek között végtelenül sokféle összefüggés lehetséges, ugyanakkor a középkori értelemben vett realizmusigény (Huizinga meggyőzően ír erről A középkor alkonyában) is érzékelhető. Mágikus idealizmus sugárzik ebből a XIII. századi kézirat-illusztrációból is.

Avantgárd asszociációk

Nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy idemásoljak néhány sort a kortárs Erasmus Ciolek Witelo (1220/1230–1280 után, 1314 előtt) újplatonikus természetfilozófus 1270 körül készülhetett esztétikai írásából, melyben a szépséget és a látást geometriai vizsgálódásokkal kapcsolja össze, s ki tudja, tán e kép teremtője is ismerte ezeket: „a fény – a látható dolgok között a legfontosabb – hozza létre a szépséget; ezért tűnnek szépnek a Nap, a Hold és a csillagok pusztán fényük miatt” (Perspektíva).

Kálvin János még 1536-ban is így ír: „Isten, az univerzum építésze” (Zsoltár 19)…

A középkorban is készültek világtérképek. Egy XIII. századi világtérkép oltárképként szerepel az angliai Hereford székesegyházában, a világot óceánokkal övező korongként ábrázolva. Mintha a kortársunk, Kováts Albert kör alakú városképeinek elődje volna. A kerek univerzum bennem az Isten mint földmérő képen is avantgárd festők teremtette világokat idéz.

 S. Nagy Katalin


Irodalom
  • Guest, Gerald B.: Bible Moralisée: Codex Vindobonensis 2554. Österreichische Nationalbibliothek, Vienna, 1995.
  • Huizinga, Johan: A középkor alkonya. Magyar Helikon, Budapest, 1976.
  • Az égi és földi szépről. Források a késő antik és a középkori esztétika történetéhez. Szerk. Redl Károly. Gondolat Kiadó, Budapest, 1988.
  • Walther, Ingo F.–Wolf, Norbert: Masterpieces of Illumination. Taschen, Köln, 2005.
  • Senst, Erik: Geometrische Bildanalyse sakraler Kunst. www.erik-senst.de, 2004.

Exkluzív elsőközlés
Készült 2012-ben | Hovatovább: Österreichische Nationalbibliothek, Bécs
Egy komment
  • Nyul Györgyné írta:

    Kedves S. Nagy Katalin! Jobb későn, mint soha. Teljesen véletlenül találtam az írására. Még túl fiatal voltam, amikor megmagyarázhatatlan vonzalmat, szellemi töltést, esztétikai tökéletesség élvezetét adta a kora középkori, nem is tudom festészet, zene, építészet… Elkeveredtem… Most helyre került valami fontos az életemben. Sok-sok év után… Köszönöm! Most W. Blake kapcsán bukkantam az Ön írására… (Huizingát is még akkor elolvastam.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címeket sohasem osztjuk meg másokkal. A kötelezően kitöltendő mezők csillaggal megjelölve *