Lények #1

Delfinekről

Az ókortól kezdve csak jókat állítanak róluk: intelligensek, jó szándékúak, segítőkészek, barátságosak, játékosak. Legrégibb és legismertebb ábrázolásuk a minószi kultúrából való, Knósszoszból (Kréta) és Akrotiriből (Thira, Szantorini-sziget, Égei-tenger). Kétszer is írtam már róluk az Arnolfini Szalon esszéportálon: a Micsoda útjaim… 13 városban (2011) és a Micsoda útjaim… 2. Helyek emlékeiben (2013). És persze a Művészettörténet tankönyvben is (I. kötet, Rajkó Andreával közösen, 2009).

Akrotiriből való az a hét méter hosszú, negyven centiméter magas fríz, amely valószínűleg a hajóhad parancsnokának házát díszítette. Minószi, krétai hajókat ábrázolnak a Kr. e. XVI. századi freskón, és közöttük úszkáló derűs delfineket. Talán az akrotiri flotta szertartásos felvonulása ez a kikötőben. Mintha valami boldog, békés és büszke hajóraj ünnepséget látnánk, amelynek természetes tartozéka a sok vidám delfin is. Ugyanolyan felhőtlen hangulatot áraszt a látvány (élni érdemes…), mint Akrotiri legnagyobb és legszebb épségben megmaradt festménye, amelyen a tavaszt, a sziklás tájon hajladozó kecses liliomokat, udvarló, csókolózó fecskepárokat örökítettek meg. Természetesen elegáns öltözékű nők is ülnek díszes ruhákban, fesztelenül a hajókon.

Akrotiri

Akrotiri

Felül talán hét delfin úszkál, mindegyik balról jobbra haladva, akárcsak az az egy, aki alul, a freskó középtengelyében szeli a tengert. Egy pedig tőle balra, a fríz középső részén jobbról bal felé tart. Mindegyik mozgása élénk, ficánkoló, jól érzik magukat. Kétszárnyúak, felül világoskékek, némelyek hasalja sárgásvöröses, van, amelyik testén sárga hullámcsíkok. Némelyik úgynevezett közönséges delfin (Delphinus delfis), némelyik palackorrú vagy kardszárnyú delfin (nem találtam pontosabb megnevezésüket a freskóleírásokon), de hát mindegy is.

Miközben nagyon is valóságos delfin benyomását keltik a nézőben – hiszen volt kétszer is alkalmam Szantorini felé oda s vissza hajózva (előbb Pireuszból, Athén kikötőjéből, utóbb Krétáról) megfigyelni ezeket a hatalmas méretű, barátságos, játékosan ugráló, hangoskodó emlősállatokat –, de persze ahogy a freskón láthatók, egy nagy fantáziájú, rendkívül kreatív, színérzékeny művész teremtményei 3700–3500 évvel ezelőttről. Látszat naturalizmusuk mögött létrehozójuk vagy létrehozóik hitvilága, természet- és termékenységkultuszuk, anyaistennőik, a hajózó néphez tartozásuk büszkesége, életszeretetük. Nem tudjuk, kik voltak, de csodálatos művészetet, épületeket, freskókat, kerámiákat hoztak létre, és lenyűgözően értettek a színárnyalatokhoz. Látszik, hogy a freskón a delfinek megteremtésekor is a körvonalak megrajzolása és a színárnyalatok foglalkoztatták őket.

Okos, figyelő szemek

Knósszosz

Knósszosz

Mielőtt a legismertebbről, a mozgalmas, derűs Delfines freskóról (Kr.e. 1600–1400) bármit írnék, amely ma Knósszoszon látható, a királynői megaronban (szoba) egy ajtó felett, fel kell hívnom a figyelmet, hogy ezek a delfinek eredetileg a padlót díszítették, és nem a bejárati ajtó fölött helyezkedtek el. Talán hatszor vagy hétszer láttam, és meglehetősen nehéz volt elképzelni, hogy nem a falak, hanem a padló ékessége volt – még ha tudtam is a krétai lakásmód rendkívül magas civilizációs színvonaláról. Aranykornak, virágkornak is nevezik az időszakot, amikor készült. Különösen azt kedvelem, ahogy a mű alkotója a kék színek különböző árnyalatait variálta az izgő-mozgó delfineken és a körülöttük hullámzó, örökké mozgásban lévő tengeren is. A testükön is érződik a víz áramlása a megfestésmód következtében. Okos, figyelő szemük mintha megelőlegezné, ami a görög legendákban olvasható: ezek a krétai delfinek valójában átváltoztatott emberi lények. Barna-fekete sünök házai sorakoznak a nagyméretű kép alján és tetején is. Kis színes halak teszik még mozgalmasabbá a fénytől vibráló felületet. Rokonságuk az akrotiri hajófrízzel kétségtelen kivitelezésükben, természetközelségükben, hangulatukban is.

Krétai kerámiavázákon, tálakon is láthatók delfinek, de közel sem annyi, mint a görög fekete és vörös alakos vázákon. A Makedón Birodalomban Nagy Sándor idejéből (Kr.e. III. század) való kerámia delfinszobrot is találtak régészek, valószínűleg perzsa hatásra készült.

Embermentők

Dürer Arion ábrázolása

Dürer Arion ábrázolása

A sokféle görög delfinábrázolást a delfinen lovagló Kr.e. VII. századi Arión, mitikus görög költővel, zeneszerzővel kezdem (neve jelentése: gyors, erős), akit egy zenekedvelő delfin mentett meg Ovidius szerint, amikor Szicíliából hazafelé a hajóról kalózok a tengerbe dobták. „Gyors folyamok rohanó árja dalára megállt, éneke farkast is lekötött mikor űzte a bárányt”, dicséri a legendás dalnokot Ovidius, a római aranykor költője (Fasti, II, 84–95.). Először Hérodotosznál, a Kr.e. V. századi görög történelemírónál olvashatni a Leszbosz szigetéről származó ünnepelt költő delfinen történő utazásáról: amint kezében lírával, fején babérkoszorúval vitte őt Korinthoszba. Ez az ábrázolásmód terjedt el, vált népszerűvé, főként a római mozaikokon (például Museo Torino, Szicília, Villa Romana Del Casale). Megörökítette a jelenetet Dürer is 1514-ben. Metszetek, rézkarcok készültek a Németalföldön a XVI–XVII. században (Johannes Oporinus, Claes Jansz. Visscher) kedvelték a barokk (François Boucher) és a XIX. századi festők is (Matthias Kern, James Johonnot). Előfordul a XX. század második felében is ez a mitológiai téma a költészet szimbólumaként (Jeff Koons, Almee Alexander).

Még annyit, hogy állítólag az Ariónt a vízbefulladástól megmentő delfin csillagkép formájában (Delphinus) az égre is feljutott, az egész Földről megfigyelhető, viszonylag közel az Aquariushoz (Vízöntő). Más görög legenda szerint a történet még régebbi: Ókeanosz (a világóceán) leánya, Amphitrité (a tengerek királynője) nem akart Poszeidón, a háborgó tenger hatalmas istenének felesége lenni, inkább belevetette magát az Atlanti-óceánba. Csakhogy egy delfin megmentette, és elvitte Poszeidónhoz; kettejük fia Tritón, a félig ember, félig hal sellőisten. Amphitritét is gyakran ábrázolták delfinen lovagolva. Egész alakos meztelen márványszobrain lábai körül delfin, kezében szigony. Az Ariónt megmentő delfin még a közelmúltban is annyira népszerű volt, hogy a Korfura Erzsébet királyné (Sissi) palotája miatt ellátogatók a XIX. század végi parkban megcsodálhatják az Ariónra megmentése érdekében éppen rátekeredő delfin szobrát.

A görögöknél és őket követve a rómaiaknál a delfin az istenek szent állata: Poszeidón (Neptunus), Apollón (Apollo) és Aphrodité (Vénusz), Dionüszosz (Bacchus) kísérője, követe. Akárcsak a babiloniaknál, ahol Istárhoz, a szerelem, az anyaság, a termékenység istennőjéhez kapcsolták. Az egyiptomiaknál pedig Íziszhez, az anyaistennőhöz, aki a víz és a tengeri hajózás istennője is. A tengeristen Poszeidón kocsiját húzták más fajtársaikkal együtt. Homérosz Kr.e. VIII. századi eposzai, Apollón himnusza szerint a szépséges ifjú, Apollón – Zeusz és Létó fia, a művészetek istene – delfin alakjában tért vissza Krétáról oda, ahol a szörnyű kígyót megölte. Krétai hajósokat csábított magával, és megalapította Delphoit (ő, aki egy az anyaméhből). Mivel a tengerjárók istenét kísérték útjain, gyakran nevezik őt Apollón Delphioniosznak. (Kerényi Károly szerint Apollón delphoi jósdája előtt állt már ott régebben is egy szentély: Delphüné anyaméhistennőé). Egy Delphoiból származó mozaikon egy delfin egy horgony körül tekereg – ez mai napig a tenger szimbóluma (mai amuletteken, ékszereken, hajótesteken stb.).

A görög művészetben gyakori a delfinen – az anyja ölén – lovagló, kezében kagylót, polipot tartó ifjú vagy gyermek: a delfin és az anyaöl kapcsolatára utalva. (Görögül az anyaméh Delphisz.)

Exékiász ivócsészéje

Exékiász ivócsészéje

Számomra a legkedvesebb görög delfineket a fekete alakos vörös vázák kiemelkedő képességű, Kr.e. VI. századi művésze, Exékiász örökítette meg egy külixen (lapos öblű, alacsony talpú, kétfülű ivócsésze, Kr.e. 540–535, 30,5 cm, München). A vitorlázó, lagymatagon elheverő Dionüszoszt két delfin és két szőlőfürt veszi körül. A kör alakú keretben utánozhatatlanul kecses a delfinek mozgása a tengerben (amúgy az isten által átváltoztatott, őt rabul ejtő tengerészek). Könnyed, elegáns – ki hinné, hogy két és fél ezer éves? Amikor a görög művészetről szóló óráimon vetítem ezt a tökéletes tárgyat, gyakran gondolok arra, vajon megteremtője ennyire derűs, játékos kedvű lehetett? Ihletett és boldog perceket örökítenek meg a szenvedélyeket felszabadító Dionüszosz, a szőlő és a bor kultusza istenének feszülő vitorlájú hajója körül körbeúszó delfinek, akik mintha maguk is mámorosak lennének. Valami rejtélyes fény árad a fehér vitorlából, amely körülöleli őket. Még egyet kiemelek a gyönyörű vázákból: egy fülek nélküli, testes, hasas, magas, talpas fekete váza, amelyen a nyak alatti széles sávban hat delfin látható jobbról balra haladva körkörösen. Rajtuk előre- és hátradőlő lándzsás, sisakos katonák, pajzsukon különféle motívumok. A nagy szemű delfinek kedvesek, szelídek, természetesen mozognak, az ember szinte hallani véli a kattogásukat és füttyeiket. Mintha repülnének a víz fölött.

Arisztotelész – aki mégiscsak az európai tudomány megalapozója – a delfineket a halak és az emlősök közötti köztes lénynek tartotta és figyelemmel kísérte viselkedésüket. Abba nem megyek bele, hogy mestere, Platón hogy kötötte össze a delfineket Atlantisszal, mert ez messzire vezetne. (Atlantiszban telepatikus úton tudást közvetítettek az embereknek, tanították őket. Ma is vannak, akik hisznek abban, hogy ők az atlantiszi emberek reinkarnációi.) Nem véletlen, hogy a delfin a Bölcsesség egyik állatjegye. A püthagoreusok (Kr.e. V. század) lélekvándorlástanában a delfin testesíti meg a lélek egyik átmeneti állapotát a magasabb fokú újjászületés felé. (A francia halászok körében ma is él az a hiedelem, hogy a vízbe fulladt tengerészek lelke delfinében rejtőzik el.) A delfin tehát pszükhopomposz, azaz „lélekvesztő”: a köztes lét, a halál és a születés közötti állapot, a magzati lét és az újjászületés jelképe.

Rövid megjegyzésként: Arisztotelész, Hérodotosz, mindkét Plinius (id. és ifj.) és más ókori szerzők is gyengéden, elismerően írtak a hajótörötteket megmentő delfinekről.

Arany középút

Krk

Krk

Az etruszkok költészetében a halott lelkeket vezetik a távoli Ókeánoszban fekvő Boldogok Szigetére, ezért lélekkalauzként jelenítik meg őket. Amikor két, egymás felé forduló delfint ábrázolnak, a természet kettősségére utalnak: a gyorsaságra és a lassúságra, így hangsúlyozva az arany középút fontosságát. (Festinalente! Lassan siess!) A rómaiak folytatják a delfinek ábrázolásának kultuszát: épületek külső homlokzatán, márvány domborműveken és mozaikpadlókon magánházakban is (például Kefalonia, Skala, Római Villa, II. század; Halicarnassus, IV. századi római villa). Láthatók az aquincumi (ma Óbuda) helytartói palota mozaikpadlóján, gerincvonalukat fehér, ívelt sávokkal jelölték. Egy freskótöredéken vízinövények és madarak mellett delfinek. A palota fürdőjéből származó mozaiktöredéken egy delfin veti magát a hullámokba, egy aranyhal menekül előle. Még csak felsorolásszerűen sem tudok utalni arra, hol mindenhol láthatók római kori mozaikokon delfinek! Például Krk szigetén (Horvátország) láttam egy nagyon kedves, kíváncsi példányt az I. századból a Vasilić-ház földszintjén egy római fürdő maradványaként: Tritón, a félig ember, félig hal tengeri isten körül táncoltak, ugráltak delfinek és más tengeri állatok. Gyakori a delfinen lovagoló kis Arión ábrázolása is. Ezt a kedves jelenetet festményeken, rajzokon, kisebb szobrokon is megörökítették. Oppianosz, a II. századi kis-ázsiai költő így ír Halieutika (Halászat) című tankölteményében a delfinekről: „a bennük igaz-kereső, nemes emberi lélek még ma is őrzi az emberi észjárást s a szokást mind”.

Jónás és a hal

A Bibliában nem szerepelnek delfinek – ámbár vannak, akik szerint a hatalmas tengeri szörny, a Leviathán tulajdonképpen egy veszélyes delfin. Szerepelnek viszont a nagytermetű cetek, akik leginkább Jónás történetéből ismertek. Csakhogy rendszertanilag a cetek közé tartoznak a bálnák és a delfinfélék (ez utóbbiak a fogas cetek alrendjébe tartozó családok).

Jónás-történet szarkofágon

Jónás-történet szarkofágon

A kora keresztény és a középkori művészetben az ószövetségi Jónás prófétát elnyelő, majd partra vivő halat alkalmakként delfin alakjában ábrázolják. „És szólt az Úr a halnak, és kivetette Jónást a szárazra.” (Jón. 2,11) Nem mindig azonosítható, hogy cethal, bálna vagy delfin szerepel-e a képeken. Egy II. századi katakombafestményen egyértelmű a delfin és a horog, így alakul ki, hogy ez a motívum a feltámadást és az életet jelképezi, ezáltal magát Krisztust is jelentheti. Egy III. század eleji katakomba (Szent Callixtus) áldozófülkéjében Jónás Jézus előképe, a remény jele, a halálból feltámadás szimbóluma. Több III–V. századi ókeresztény szarkofágon megörökítik Jónás történetét, közülük többön is feltételezhető, hogy delfin szerepel. Több dombormű a Vatikáni Múzeumban és Mainzban, a múzeum antik gyűjteményében található.

Verdun Jónás ábrázolása

Verdun Jónás ábrázolása

Egyértelmű, hogy delfin úszkál a Ravennában az ókeresztény Saint’Apollinare Nouvo-bazilika (504) belső falait díszítő 13 kis mozaik egyikén, amelyeken Jézus csodatételeit örökítik meg. A csodálatos halászaton jobboldalt a jobb kezét áldásra emelő fiatal Jézus, a csónakba Péter-Simon éppen beemelni készül a Galilei-tóból a halakkal teli hálót, mögötte András. Alattuk a boldog, piros szájú és farkú, zöld-fekete delfin. (Ez a bibliai történet is kedvelt témája a festőknek Konrad Witztől Raffaellón át Bálint Endréig, de nem kötik össze a delfinnel a feltámadásra utalásként.) A római Priscilla-katakomba e témához kapcsolódó freskói mellett érdemes felhívni a figyelmet a klosterneuburgi (Ausztria) Nicholas of Verdun oltárképére is. Lorenzetto Lotti márványszobrán (1519–1520, Róma, Santa Maria del Popolo) az atlétatermetű Jónás éppen kilép a hal óriási szájából. Michelangelo monumentális Jónása (1511, Sixtus-kápolna, mennyezetfreskó) bal combjánál a megdöbbent hal, Jónás is éppen eszmél a háromnapi bezártság, sötétség után. A késő reneszánsz Jacopo Tintoretto (Velence, San Rocco-templom) és a kora barokk Gaspard Poussin (1630 k.) is megörökíti a példázatokkal teli bibliai történetet.

Külön kiemelendők Hieronymus Bosch A gyönyörök kertje (1500 k., Madrid, Prado) című festményén a lenyűgöző delfinek és rajtuk a delfinlovasok, akiket valószínűleg a lélekvezető hagyománynak megfelelően festett meg elképesztően gazdag állatvilágú és szinte kibogozhatatlan szimbolikájú triptichonján teremtőjük. Különösek, önérzetesek, mint akik tudják, milyen fontos a szerepük, hiszen ember- és lélekmentők, összekötik a jelent a jövővel. Férfiak lovagolnak óriási madarak hátán és persze lovakon is: a lovaglás ősi termékenységi rítusokra utal, az is lehet, hogy ez is benne van Boschnál a delfinen lovaglásban.

Stephen Anderson munkája

Stephen Anderson munkája

A XIX. században Gustave Doré illusztrálta a Bibliát, rézkarcai közismertek, népszerűek (A viharos tengerből szabaduló Jónás, 1865). Marc Chagall Jónás-grafikái (1959) szakítanak a keresztény ábrázolási hagyományokkal, akárcsak Kondor Béla (1963) és Salvador Dalí (1978). A kétezres évek után is születnek Jónás-ábrázolások (Fehér László, 2004; Jeff Koons, 2002; Guido Daniele, Tomoe Nakamaru, Stephen Anderson; és a kortárs japán művészetben is).

A tenger szimbóluma

A XVI. századtól a delfin inkább csak a tenger szimbóluma, elveszíti mitológiai és szakrális kötődését. Andrea del Verrocchio (1435–1488) bronzputtója (1470) már nagyon is világias mozdulattal szorongatja ficánkoló delfinjét. Eredetileg Lorenzo de’Medici Careggiben álló villájának kertjét díszítette (ma: Firenze, Palazzo Vecchio). Ez az életvidám szobor oly népszerű volt a reneszánsz Firenzében, hogy többen másolatot is készíttettek róla (például Vasari). Van egy kis delfines bronzangyalka a budapesti Szépművészeti Múzeumban is, valószínűen ez is Verrocchio műve, vagy a műhelyében készülhetett. Hasonló szellemű bronz- és márványszobor több is készült a XV–XVII. században a görög-római mitológiára utalással, de már nagyon is világias módon kivitelezve a kövérkés meztelen gyerektest és a játékos delfin is. Akárcsak Cristofano Gherardi freskóján (1556–1557).

Róma, Piazza Navona

Róma, Piazza Navona

A barokkban egész Európában elterjed a városi köztereken és a paloták, a nyári rezidenciák kertjében delfinekkel, tengeri paripákkal és lovakkal körülvett Neptun-kút. Nagy Péter cár Szentpétervár környékén építtetett pompás palotájában is van egy elegáns változat. Róma talán legszebb barokk terére, a Piazza Navonára a XVI. században Bernini tervezett egyet, de befejezetlen maradt, csak 1879-ben készült el.

A XIX. század végén többen is az iparművészetben, lakberendezésben, tárgytervezésben használták motívumként a delfint. William de Morgan (1839–1917) népszerű angol költő, novellista és dizájner fantasztikus madarai, kacsái, sárkányai mellett sokféle cetet, bálnát és delfint tervezett bele díszes tárgyaiba (ezekből több is látható Londonban a William Morris Galleryben és a Victoria and Albert Museumban).

Indiai domborműveken

Párizs, Musée Guimet - Makara

Párizs, Musée Guimet – Makara

Az indiai művészetben is megtalálható a delfin templomok domborművein, szobrokon is (Kambodzsában, Laoszban, Tibetben is). Van egy különleges mitikus lény az indiai művészetben: az elefántormányú, delfin testű makara, a népszerű Ganésa isten tartozéka (ha jól értem). Több is látható belőlük Párizsban a Musée Guimet-ben. Bonyolult szimbólumrendszerének feltárására nem vállalkozhatom, sajnos egyáltalán nem vagyok járatos az ázsiai művészetekben. Számomra különösen azok az épületplasztikák érdekesek, ahol ezeken az elefántormányú vízi lényeken egy bajuszos férfi lovagol, mert óhatatlanul az ókori görög legenda Ariónját idézi fel bennem.

A perzsa kelméken, gobeline-eken és szőnyegeken delfinek is láthatók különféle madarak társaságában. Sokféle nemzet művészei mindenféle tárgyon megörökítették a delfineket az ókortól máig, a római kori fémpénzektől a XIX. századi levélnehezékig. 1349-től a francia trónörökösök jelképévé vált, úgyhogy a trónörökösöket franciául dauphinnek hívják.

Intelligencia

A fantasy és a sci-fi is kedveli a delfineket, a filmek is, az ezoterikus irodalom is (például Adrian P. Kezele: A delfin álma – Az emberiség és a delfinek közös küldetése. Édesvíz, 2004). És persze az ékszerészek, műtárgymásolók is. Kétségtelen, a tudósokat, zoológusokat is évtizedek óta vonzza a delfinek viselkedése, intelligenciája, kommunikációja. Évről évre különböző akváriumokban élő fehér delfinekről (beluga) érkezik fotókkal kísért hír, amint a szájukban tartott speciális ecsettel képet festenek.

Mivel nem igazán tudom, hogy zárjam le ezt az írást, talán a legjobb, ha bevallom, 1966-ban, 22 éves koromban láttam először delfineket: Budapesten, a Városligetben, egy ideiglenesen felépített sátorcirkuszban. Csak utána loholtam el az Állatkertbe bámulni őket. Vagy inkább Márai Sándor válogatott verseiből, A delfin visszanézettl (München, 1978) kellett volna idéznem?

S. Nagy Katalin


Exkluzív elsőközlés
Készült 2016 szeptemberében, Budapesten.
Egy komment
  • Frigyes írta:

    “Okos, figyelő szemekkel” nézel, mint mindig. Sok más mellett azért nem írtam róla eddig, mert Aronson gondolata járt az eszemben, amit idézni akartam. Interneten nem találtam, de ma, ahogy kinyitottam a könyvet, egyből rábukkantam. Íme: Hallani hajótöröttekről, akiket “szelíd erőszakkal partra taszigálnak a delfinek.” De lehet, hogy sok fuldoklót “taszigáltak ki a nyílt tengerre szelíd erőszakkal a delfinek, hogy ott leljék halálukat. Lehet, “hogy a delfin nem jóindulatú és nem is gonosz – egyszerűen csak szeret játszani”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címeket sohasem osztjuk meg másokkal. A kötelezően kitöltendő mezők csillaggal megjelölve *