Az Artézi Galéria kiállítása elé

Ön?arcképek

Önarckép? Érdekes. Nem jutott volna eszembe. Van valami ásatag a szóban. Azt mondják, hogy ha nincs más modell, a festő a tükörhöz folyamodik, és önarcképet fest. A művésznövendék saját magán gyakorolja a portréfestés mesterségét. Régi dolgok ezek, egykor talán igazak voltak, manapság a festőket legkevésbé az élő modell hiánya nyomasztja.

Önarckép, portré, csendélet, táj és akt: mostanában ritkán mutatják magukat, és nemigen tartjuk számon mint külön alműfajokat. Beleolvadtak egy nagy-nagy közös tégelybe, melyben együtt kavarognak. És ebből a fortyogó masszából a nonfiguráció olykor felszínre vet egy-egy táj-töredéket, emberi alkatrészt, fületlen kancsót, egy piros almát vagy lókoponyát, esetleg az utcai lámpa által keltett fényfoltot a kövezeten.

De mégis.

Ilyetén körülmények között, és amikor nincs társadalmi megbízás, sem magán- sem közületi felkérés, és a művész maga kell, hogy magának világnézetet gründoljon, rájöjjön, mi is az ő rendkívül fontos küldetése, kitalálja ehhez a megfelelő képzőművészi kifejezésformát, kiválassza az odaillő anyagot és megtalálja a helyes technikát, tehát ilyen körülmények között valóságos áldás, ha tálcán kínálja valaki a festői feladatot.

Az alkotókedv, a kifejezésvágy állandóan ott zakatol bennünk, de gyakran nem talál fogódzót, ürügyet, startkövet, amitől elrugaszkodhat. Az ingyen kapott, szerencsésen megválasztott feladat a megfelelő csillagállás pillanatában gyú-elegyként (hadd használjam ezt a romantikus szót), gyú-elegyként válthat ki akár robbanásszerűen egzisztenciális jelentőségű alkotói kedvet, szerencsés esetben művet, műveket, de lehet a jó lelkiismeretű hétköznapi munka indukálója is. A feladatnak örül a művész; örülünk mindannyian, kedves barátaim, örülünk.

Kelemen Katalin: Önkép 3

Kelemen Katalin: Önkép 3

A jelen kiállítás ennek az örömnek 15 féle konzekvenciáját tükrözi. A feladat, az ürügy, a startkő ezúttal az önarckép. De azért ne örüljünk korán. Mert a jelen esetben a cím: Ön?arcképek. Kérdőjel az Ön után. Vajon miért? Talán, mert a címadó jelezni akarta, hogy itt nem olyan ásatag „tematikus kiállításról” van szó, mint a régi időkben, ez kérem, egy korszerű ötlet; igen, önarcképeket kér, de nem olyanokat. Vagy még olyanabbakat. Azaz a kedves felkért művész szíveskedjék mélyen önmagába nézni: Ön az? Tényleg te vagy az, vagy csak úgy csinálsz?

Ezek után nézzük a konzekvenciákat.

Faragó Ágnes nem szépíti a valóságot: egy éjszakai és egy nappali önportréja néz szembe a nyomasztó tényekkel. Éjszaka mintha csodálkozna mindezen, de nappal már beletörődik a megváltoztathatatlanba.

Gábos József elsietett. De itt volt; erről aláírása tanúskodik. Ránk hagyta személyiségének egészen a sötét mélységekig feltárt iratrétegeit. De sokra nem megyünk velük: ezek csak áttetszők, nem átláthatók.

Géczi János: Önarckép

Géczi János: Önarckép

Géczi János is messze van, igencsak távol. Keresi önmagát, és minket is bíztat a keresésre, a keret, belső keret, paszpartu, celofán lekűzdésére, és az azontúli világ feltárására, a töredékek összeillesztésére.

Húber András két megközelítésmódot is kínál az alaposabb megismeréséhez. Az egész alakos önszobor a művész materiális, kézmíves vonásait demonstrálja, míg a rajz a szellemi szféra jelenléte felől biztosítja a szemlélőt.

Kelemen Kata önmaga érzékeny és érzelmi természetében erősödik meg, amikor szembe találja magát érzékeny és érzelmi kisugárzású műveivel. A néző színek és formák összhatásán át lehet résztvevője ennek a folyamatnak.

Király Gábor műveit az elmúlás tényének tárgyilagos tudomásulvétele lengi be, legyen szó akár fiatalságról, akár a férfikor derekáról. Mindezt a művész elidegenítő anyagkezelése teszi még érzelemmentesebbé.

Láng Eszter rácsai, mint minden rács, mindkét oldal szereplőit elzárják. A művészt az önmagával való szembesüléstől, a nézőt a művész mélyebb megismerésétől. A kérdés az, hogy büntetés ez, vagy óvintézkedés?

Lieber Erzsébet fény-jelei a szférák távoli jelzései. Azt is sugallják, hogy földközelibb ismereteket most nem remélhetünk. Ha kíváncsiságunk feléledt további művei iránt is, a megismerésnek más útjait kell keresnünk.

Molnár Iscsu István éppen az említett kavargó masszával kűzd: halak, látvány-töredékek és absztrakt jelek zsongják körül materiális önmagát, mintegy megkísértvén őt a nonfiguráció dimenziója nevében.

Mózes Katalin két munkája erősíti is, kiegészíti is egymást: a nagy fekete felsőbb Én szinte kilöki őt a képkeretből, hogy is tudhatna ilyen körülmények közt hegedülni. Másfelől viszont, hegedül ő csakazért is, mindenki láthatja.

Németh Géza oly szigorú és rendíthetetlen, mint a kőszikla, ám alaposabb vizsgálattal kitűnik, hogy a kősziklák finomak, selymes tapintásúak és még az első pillanatban megrettent madárnak is szolgálhatnak otthonos pihenőül.

Sinkó István: Önarckép keretben

Sinkó István: Önarckép keretben

Sinkó István megduplázott keretei többszörös elidegenítő effektusok gyanánt működnek: hiába látod az arcmásomat, barátom, akár minden oldalról is, nem én vagyok az, csak festészetet látsz, tiszta festészetet.

Szemethy Imre vonalainak tanúsága szerint a „nyugdíjas évek” nem jelentik föltétlenül a nyugalom és a mindenbe belenyugvás éveit. A radír szerepe mintha keresztezné a békés, kandalló előtti nosztalgiázás képzetét.

Székelyi Kati: Énkép

Székelyi Kati: Énkép

Székelyi Kati itt látható komor életszeletei, mint a zöldséges párizsi, kereszt-metszetben mutatják jelenlegi hangulatát. A zsínórral átkötözött, koptatott felületek nem sok jót ígérnek, de a vörös szín szerencsére nem utal vérre.

T. Horváth Éva gesztusai látszólag egy adott pillanat rögzítései, valójában sok pillanat sűrűsödik bennük. Itt most tudatos elemekkel kiegészítve látunk tömör kísérletet személyiségének elementáris kifejezésére.

Mindebből azt az eredeti tanulságot vonhatjuk le, hogy rohan az idő, és ez a rohanó idő nem engedi egymás mélyebb megismerését. Úgy gondolom mégis, hogy ez a színes arcképcsarnok mint kiállítás SNK nagyszerű ötlete és mindannyiunknak jó mulatság.

Kováts Albert


Elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
Elhangzott 2018. március 10-én Budapesten, az Artézi Galéria Ön?arcképek című kiállításának megnyitójaként | Rendezte: S. Nagy Katalin | Galériavezető: Németh Géza | Kiállítók: Faragó Ágnes, Gábos József, Géczi János, Húber András, Kelemen Katalin, Király Gábor, Láng Eszter, Lieber Erzsébet, Molnár Iscsu István, Mózes Katalin, Németh Géza, Sinkó István, Szemethy Imre, Székelyi Kati, T. Horváth Éva | Megtekinthető 2018. április 10-ig, előzetes egyeztetéssel | Hovatovább: a kiállítás katalógusa
2 hozzászólás
  • SNK írta:

    Köszönjük! Ritka az ilyen okos, meggondolt és humorral teli megnyitó beszéd. Nem is beszélve a fiatalos lendületről.
    SNK

  • T.Horváth Éva írta:

    Kováts Albert megnyitója abból a magasból érkezik hozzánk, ahonnét látja erőfeszítéseinket, lát minket, derűvel és mesés iróniával, valamint azzal a szabadsággal, amire olyan nagyon vágyódunk. Köszönjük.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címeket sohasem osztjuk meg másokkal. A kötelezően kitöltendő mezők csillaggal megjelölve *