Kortárs dobozművészet

A doboz világa

A „doboz” vagy „box” néven ismert képzőművészeti műtípus formai megjelenése révén kivételesen sok ponton kötődik a mindennapok tárgyi világához, és jelképerejénél fogva is különös és fontos társa-rokona a klasszikus modern művészet XX. század elején született új kifejezésformáinak. Hatásokban, kifejezésekben és törekvésekben rendkívül bő és sokrétű a Pápai Emese művészettörténész által Dobozvilág címen megrendezett kiállítás, amely sikerrel emeli rivaldafénybe ezt a méltatlanul háttérbe szorult átmeneti műformát.

Túl formai-tartalmi gazdagságon és a látvány par excellence képzőművészeti ízű élvezetén, a kiállítás egyszersmind igen gondolatébresztő is. Noha „Kortárs dobozművészet Magyarországon” az alcím, a kurátor ösztönző előzményeket, önként adódó ihletforrásokat is kiállít, egyébként nagyon helyesen, mert a tárlat anyaga az extrém különlegességek, hóbortos kivételek világa helyett így illeszkedik szemléltető módon a művelődéstörténet kontextusába. A névtelen ősök és rokonok szerepeltetése ugyanakkor további gondolatokat és kérdéseket vet fel.

1.

Szelence, doboz, skatulya, koffer, bőrönd, láda, szekrény és koporsó. Kocka-, illetve téglatest-formájú tárgyak, az egyik oldaluk ajtóként szolgál és kinyitható, bezárható. Sajátságuk az elrejtés és a megmutatás kettős természete, de képesek egyszer s mindenkorra eltemetni is a tartalmukat. Jelentős a szerepük a gyakorlati élet minden szakaszában, nemegyszer nélkülözhetetlenek. Bizonyos dolognak, dolgoknak az elkülönítése, elhatárolása minden mástól, ez a fő funkciójuk. Az „elzárás”, „bezárás” fogalma értéket, értékest sejtet, amit szükséges és ajánlatos elzárva tartani. Ez felidézheti a kíváncsiságot, a beletekintés vágyát, ami vagy kinyitásra, vagy leskelődésre, kukucskálásra késztethet: hozzáférni valahogy a belső tartalomhoz. A különféle kukucskáló dobozok kifejezetten ösztönöznek erre. De eszünkbe juthat a kukucskáló színház, a peep show, sőt, a camera obscura is, vagyis végső soron a fényképezőgép, a kamera is ide vág. De ellenkezőleg, ide sorolható a televíziós készülék doboza, aminek a „megnyitott” oldalán virtuális látnivaló mutatja magát. Ám a TV-készülék visszájára fordítja ezt a kukucskáló folyamatot, mert esetében nem belenézünk a dobozba, hanem az néz vissza ránk.

2.

El Kazovszkij munkája (a győri kiállítás anyagából)

El Kazovszkij munkája (a győri kiállítás anyagából)

Babaszoba, bábszínház, vitrin, kirakat, színház. Ha üveg biztosítja az egyik oldal védelmét, egyúttal betekintést is nyújt a berendezett belső térbe. Az a benyomásunk, hogy az egész szerkezet, a váz, a rendszer, a voltaképpeni doboz, csak azért van, hogy tároló helye és kerete legyen annak a bizonyos belső fontos valaminek, ami az üvegen át (vagy a függöny széthúzása után) látható. Úgy tetszik tehát, hogy a névadó DOBOZ csak hordozója, illetve formája a tartalomnak. Különösen kitűnik ez a színház esetében, ahol egy egész épület szolgálja a belsőség, a színpad történéseit. Másfelől azonban, lehántva a doboz oldalait, a pusztán maradó belső rész önmagában mégsem lesz „tartalom”; kitűnik, hogy a burok és a belsőség együtt adja a DOBOZ fogalmát és fizikai valóját.

Van rá példa, hogy a tartalom maga a „kiszerelés”, vagyis a csomagolás: ez a csomagolás műfaja, Christo leleménye. De a különféle doboz-ábrázolásoknál is a doboz külcsínje válik a mű tárgyává; paradox, hogy ugyanekkor megszűnik a doboz térbelisége, azaz doboz-volta. Mint minden sík-ábrázolásnál: az és mégsem az.

Ha elképzeljük, hogy egy üvegezett kép, egy festmény keretét a nézővel ellentétes irányba, hátrafelé megnyújtjuk, térbeni keretet, egyszersmind egy belső teret kapunk, melyet elöl az üveglap zár, a tér hátsó falára pedig az eredeti kép szorul. Úgy gondolom, ekkor ellenállhatatlan vágyat kell éreznünk, hogy a közbeeső űrt valahogy betöltsük, berendezzük, s a díszlet rangjára lecsúszott képnek kellő előteret teremtsünk. Ez a képzelet-játék talán felidézi valamelyest a késztetést, a belső kényszert, „kilépni a térbe” (vagy inkább belépni oda); amikor a művész háromdimenziós teret alakít a kétdimenziós síkból. Elképzelhetjük ily módon a dobozkészítés egy lehetséges indítékát. A gyakorlatból tudjuk persze, hogy indítéknak olykor elég egy furcsa tárgy, vagy egy régi fadoboz.

3.

Susanna Lakner munkája (a szerző archívumából)

Susanna Lakner munkája (a szerző archívumából)

Kollázs, montázs, dekollázs, asszamblázs, síkplasztika, térinstalláció. Ha a doboz helyét keressük a műfajok között, úgy találjuk, meglehetősen önkényes kategória, inkább afféle népszerű elnevezés. A doboz-jellegű műtárgyakat az objekt- vagy tárgyművészet körébe, illetve az asszamblázs műfajába sorolják. A művészettörténet ebbe a fogalomkörbe vonja mindazokat a műveket, amelyek, amiként a kollázs, részekből, gyakran talált tárgyakból épülnek föl, csak éppen a kollázstól eltérően, térben jelennek meg, háromdimenziósak. 1997 óta kezdtük használni a magyarban nehézkes asszamblázs szó magyarítására az azóta általánosan bevett síkplasztika kifejezést. A doboz műfaja az általánosabb síkplasztika világába sorolható. És mint ilyen, a montázs-elvű, azaz összeszerelő (montázs, montőr), összeillesztő módon születő művek nagy családjában foglal helyet. Legkarakteresebb formájában annyiban válik ki a különféle tárgy-kompozíciók közül, amennyiben a tárgy-együttes dobozszerűen körülzárt térben jelenik meg. Művészetről lévén szó, azonban mindig adódnak átmeneti formák, kivételek és rendhagyó alkotások, melyek több típusba is besorolhatók, vagy épp ellenkezőleg, kiszorulnak minden skatulyából… azaz minden dobozból.

A Dobozvilág kiállítás demonstrálja ezt leginkább. Hiszen láttunk itt művet, ahol a doboz inkább mélyített kerete egy kollázsnak, vagy megjelenítésmódja egy talált tárgynak; (gyakori persze, hogy talált tárgyakból épül föl); olykor közel áll a domborműhöz; máskor plasztikaként is felfogható; nem ritka, hogy nippek, faragványok bizonyos elv szerinti gyűjteménye. Találunk művet, ami doboz is, de egy művészkönyv-kiállítás dísze is lehetne. És a pszeudo-dobozok… melyek közé sorolhatók a doboz-ábrázolások is.

4.

Apácamunka, Mária-ház, népi és polgári doboztárgy. Hatásuk nem egy mai alkotó munkásságára vitathatatlannak látszik. Felmerül a kérdés, hogy pusztán formai rokonságról lenne szó? Vagy a megformálástól elválaszthatatlan hangulati atmoszféra játszik itt szerepet? A vallásgyakorlás mára kiürült, múzeumi tárggyá vált formái különös, jellegzetes mélabút sugároznak; az egykor gondosan eltett, üveg alatt megőrzött emléktárgyakból az elmúlás sugallata árad. Az avantgárd szellemű mai alkotó komolyan is veszi az egykori dobozmíves szakrális üzenetét, meg nem is; követi is, de ironizál is rajta. Mindenesetre erősen hat rá az áhítat, az elmúlás, a halál előérzetének hangulata, s egy olyan kor visszfénye, amikor az ember kapcsolata a mainál élőbb volt önnön egzisztenciális gondjaival, az „örök emberi” kérdésekkel: kik vagyunk, honnan jövünk, hová tartunk…

5.

Ezt a típust, melyben felismerjük a barokk, a népi barokk vagy a biedermeier hatását, egyúttal közelállónak érezzük a dadához, a szürrealizmushoz. Talán távol eső tárgyak olykor meglepő vagy mulatságos találkozása, különös, régi rekvizitumok hangsúlyos bemutatása, „műtárggyá avatása” teszi, hogy többé-kevésbé jogos lehet észrevételünk a rokonság dolgában. Ám a dobozműveknek ez a gondolattársításokra, az ironikus ötletekre, a gondolatébresztő célzásokra építő típusa csak egyike, noha, úgy tetszik, a legelterjedtebb formája a lehetséges és létező doboz-fajtáknak. Ez az attitűd aztán a pop art bizonyos fajtáihoz, az art brut-hoz, a politkunst-hoz, vagy a konceptművészethez közel álló formát is ölthet. A dobozművek alapjában míves, összeillesztő, konstruáló jellege kizárja a gesztusjellegű, spontán megnyilvánulásokat, de az expresszionizmus szenvedélyessége, heves szókimondása olykor azért jelen van. Érdekes viszont, hogy ez a konstruáló jelleg szinte sohasem megy át kifejezetten konstruktivista formába, megmarad a talált (vagy keresett) tárgyak korrekt, míves összeépítésénél.

Ha a „stílust” firtatjuk (leszámítva a névtelen elődöket), korunk jellegzetességét, az egyéni ötletek, kezdeményezések és kifejezésformák túlsúlyát fedezhetjük fel a kiállításon, olykor merészen radikális, szélsőséges formában. A szellemi és attitűdbeli rokon vonások kétségtelen megléte mellett többnyire a személyesség, az egyéni mitológia nyomait regisztrálhatjuk. Ezek a nyomok általában azonosak az adott művész más műtípusokból, műfajokból ismerős kifejezőeszközeivel. Más, nem túl gyakori eset, amikor a művész életművének gerincét, vagy éppen teljességét eredeti szemléletű és hangú dobozművei alkotják.

6.

A dolgok, a javak összeterelése, együtt-tartása, bekerítése, megóvása egy „védett helyen”: ősi ösztönökre, a védekezésre, biztonságra törekvés általános emberi tulajdonságaira utal. A doboz megformálásakor közvetetten a ház, az otthon képletes formája realizálódik. A ház az archaikus világképben a világ közepe, vagy a világegész modellje. A művész világképe, illetőleg annak vonatkozásai jelennek meg a dobozműben jelképes módon. Hasonlóképpen, a doboz belseje az alkotó belvilágát modellezheti. Az elzárás-kinyitás és az elrejtés-megmutatás kettőssége a személyiség és a társadalom közti kapcsolat kifejeződése, a művész magányának és a kitárulkozásának ambivalenciája.

A dobozművek alkotói az élet teljességét szeretnék a maguk dobozvilágában tárgyiasítva egybelátni. Természetesen úgy, ahogy az élet az ő szemléletükben tükröződik. Mintha a dobozok világa őrizné mind a mai napig a legkifejezőbben a korai modern művészet törekvését: igazából a maga képére formálná a világot. Ám kényszerből kisebb terekkel is beéri.

Kováts Albert


 Átvett újraközlés | Forrás: Kováts Albert archívuma
Megjelent 2008-ban, a győri Városi Művészeti Múzeum – Váczy Péter Gyűjtemény Dobozvilág című katalógusában | A kiállítás 2008. március 21-e és május 25-e között volt látogatható
Még nincs komment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címeket sohasem osztjuk meg másokkal. A kötelezően kitöltendő mezők csillaggal megjelölve *