Párosesszé Regős Anna és Regős István kiállításáról

Urbánus idegszálak színei és tónusai

Baj, ha látszik, hogy mindkét művész – Regős Anna és Regős István – urbánus ember? Műveik a nagyvárosi élet jelenségeit, a nagyváros szellemét tükrözik. Volt időszak, amikor az urbánus kifejezés gúnynév volt. Miért vagyok urbánus? Mert hiszek abban: mindig, mindent a városi emberek adtak az emberiségnek, a többletet, az arányt, a gondolatot, a szépet. Nem a pásztorok, nem, s nem is a gulyások. Az emberiség történetének nagy mondatait nem a legelőkön gondolták és mondották el, hanem a fórumon – írta Márai Sándor. Vagyis a polgáré az igazság? Azé a polgáré, aki szabad, függetlenül cselekvő, autonóm individuum?

Az elkerülhetetlen modernizáció jelenségeit dolgozzák fel, a nemzeti sajátosság megőrzéséről, továbbfejlesztéséről sem megfeledkezve. Európa térképén ott található Magyarország is. Óbudástól, Lánchidastól, a magyar biedermeier hagyományától a computer kárpitig bezárólag. Az identitáskeresésről árulkodnak a művek, hogyan lehet a művészi lét belső integritását megőrizni egy globalizált és pluralizált világban, elkerülni a provinciális és kozmopolita szavakban megbúvó vádat.

Regős Anna: Computer kárpit I., 2002

Regős Anna: Computer kárpit I., 2002

Mintha élne és lélegezne a város a két művész alkotásaiban. Mintha sok lenne a füst, a gyárkémény, mintha sok lenne a virtuális érzelem, kapcsolat, mintha elvesztenénk a múltunkat, emlékeinket (Regős István: Hajógyár, 2013). Konstrukciókat látunk, emberi építményeket, amelyeket emlékeinkben őrzünk, vagy amelyek mindennapi környezetünket alkotják. A látószögek különbözőek, más részleteket hangsúlyoznak. Regős István képi világa a tárgyak elevenségét, teremtő erejét emeli ki, Regős Anna az információs forradalom temetőjében is a várost ismeri fel, a kapcsolatok hálóját, hidait (Computer kárpit I., 2002). Leginkább ő absztrahálja az urbánus létet, színre, formára bontja, és úgy egyesíti újra elemeit, hol kerítést formál, hol négyzetek oszlopos rendjét, ritmusát, egyfajta városi labirintust, amelyben el lehet veszni.

Regős István: Óbuda, 2017

Regős István: Óbuda, 2017

Urai vagyunk a sorsunknak, emlékeinknek, a rólunk szóló információknak? A művekből kiolvasható válaszok sokszínűek és szándékoltan bizonytalanok (Regős István: Alagút villanyfényben, 2006), ám Regős István konok és következetes módon felépített képi világa jelzi, a maga számára megtalálta az irányt, amelyet követ és követnie kell. Urbánus pokoljárás ez, szembenézés a múlttal és jelennel, nincs visszaút a múltba, csak beismerése, feloldása van a történeteknek, emlékeknek. A tartás moralitását látjuk műveikben és művészetükben. Regős István álomszerű kompozíciói éles kontrasztokat hordoznak, erőt és energiát sugároznak. Nem tagadja, hogy egy erőszak által uralt világban élt, és a rend, a biztonság utáni vágyát (melankóliáját) fejezi ki Óbuda képe (Regős István: Óbuda, 2017).

Képi ötleteik frissen tartják a néző emlékeit, a néző önmagára csodálkozását, hogy egy élhető világot tudjon magáénak, egy élhető világ részese és építője legyen és lehessen. A két művész nem urbánus tájakra vetődött, hanem az urbánus tájban él és alkot. Magukénak vallják ezt a tájat, nem idegenként szemlélik, ha nem is tagadják, ebben a tájban számos elem idegen számukra. Az emberi lépteket keresik és szemlézik (Az ember legyen az első!). Ez a két művész közös vonása, mondhatni közös többszörösük, origójuk. A technológia térhódítása Regős Annánál közvetlenül (computer) jelenik meg, Regős István egy kicsit nosztalgiával tekint vissza a múltra, a jelenbe helyezi a régi látványt (Biedermeier csendélet), ezzel distanciát teremt a néző mai tapasztalata és a művész emléke között, mintha felkiáltanánk, ez már nem így van. Vagy mégis? 56 különjárata is olyan emlék, amely felülírhatatlan, letagadhatatlan (A szabadság villamosa, 2016). Jelenség, szövet, sőt történelem.

Regős István: Reformkor - Budai rakpart, 2014

Regős István: Reformkor – Budai rakpart, 2014

Regős István innovatívan teremti meg a múlt látványát, konstrukcióit, a modernség kezdetét, kibontakozását. Amit lát, az beleillik Budapest látványába, földrajzi és építetett környezetébe (Reformkor – Budai rakpart, 2014). Regős Anna absztrakt alkotásainak szín- és formavilága az emberi dimenziókat hordozzák. Az élhető város igényét fejezik ki. A várost belülről szemlélik, még ha Regős Anna computer kárpitjai felülnézetet ábrázolnak is (Computer kárpit VI.). Itt is a belső rend a fontos, hogy minden belső részlet harmóniában legyen egymással. A városi lét kihívásaira (ember és természet kapcsolatára) keresik a választ.

Regős István: Pest-Vácz 1846, 2016

Regős István: Pest-Vácz 1846, 2016

Mintha Regős István szembeszegülne a városi lét változásával, alakulásával, módosulásával, olyan látványt teremt, amely ma nem létezik, és talán sohasem létezett. A régi jelrendszerből építkezik, rekonstruál, az eredeti környezetet visszaállításával. Az emberi beavatkozás nyomait keresi, kutatja, állítja sajátos rendbe, jelrendszerével a nézőben dekódoltatja a múltat, a feledés hiányát állítja helyre (Pest-Vácz 1846, 2016). A mai hiányokra utal így, hiányt pótol. Ami eltűnt, újra létezik, újra lélegzik, újra vizuális és érzelmi látvány. Ennyiben művei Szombathy Bálint szépségkutató műveivel mutatnak rokonságot.

Regős Anna: Kék háló, 2017 (részlet)

Regős Anna: Kék háló, 2017 (részlet)

Regős Anna mintázatai, acélos textúrái, egyszerű szín- és geometriai világa is az urbánus lét folytonosságát hangsúlyozzák, az élhetőséget, a szemmel megélt világ harmóniáját. Funkcióváltás zajlik a városi életben, üres házhelyek, elkerített terek változnak, kapnak új dizájnt, tartalmat (Kék háló, 2017). Figyelemfelhívó színek és formák, a szöveg nélküli vizuális nyomatok jelzik, a képi világ uralkodik fölöttünk (Kockák, 2017). Valami eltöröltetik, valami nem olvasható többé úgy, ahogy eddig létezett számunkra. A tér változik meg, megszűnik és átalakul, a minimalista jelentés válik uralkodóvá, sőt a jelentés nélküli felület is megjelenik (Mozaik, 2017).

Mindkét kiállítás az emberiesített természetről szól, az emberi környezetről, egyben az ember felelősségéről, miként is alakítja, formálja környezetét, és miként is őrzi emlékezetében a tájat, a környezetet, miként is ismeri fel, hogy a helyi kultúra és történelem abszolút elválaszthatatlanságról van szó.

Kölüs Lajos


Exkluzív elsőközlés
Készült Regős Anna és Regős István Urbánus szövetek című kiállításának apropóján | Esernyős Galéria, Budapest | 2018. április 4. – 2018. május 4. | Hovatovább: Abafáy-Deák Csillag írása
Még nincs komment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címeket sohasem osztjuk meg másokkal. A kötelezően kitöltendő mezők csillaggal megjelölve *