Kováts Borbála és Barti Magdolna kiállítása elé

Tudatos képalkotók ablakai

Végignézve a kiállítást, jogosan merülhet fel a kérdés: mi is az, ami a két művész munkásságát összeköti? Mi indokolja közös megjelenésüket? Elsősorban a személyes kapcsolat, a kaposvári egyetemi közös múlt, és a tény, hogy Barti Magdi első önálló tárlatát Kováts Bori nyitotta meg. Aztán az ablakok. Én például még soha nem vettem észre, pedig elég jól ismerem Bori képeit, miként lehetett úgy válogatni utóbbi sorozataiból, hogy felismerhető ablakokat találjunk minden képen.

Az ablakok nyílások. Lyukak a falon, melyeken keresztül ki lehet tekinteni a világra, s amin át a világ is benézhet hozzánk. Többnyire négyszögletesek is, mint az itt szereplő képek. Emlékezzünk: festészetről szóló értekezésében a kép felületét már Leonardo is ablakhoz és tükörhöz hasonlította.

Barti Magdolna: Gubanc (2013; tintasugaras nyomat; 50x37,5 cm)

Barti Magdolna: Gubanc (2013; tintasugaras nyomat; 50x37,5 cm)

Magdi képei első közelítésben valóban tekinthetők úgy is, mint a világra vetett szemlélődő pillantások, a környező közvetlen látványra való reflexiók. Amit talán még az is erősít, hogy több képen is megfigyelhető egyfajta – az ablakok üvegeihez hasonló – csillogás, tükröződés. A képek nemcsak a külvilágra vetett pillantások, hanem ablakok a művész belső világára is; amit látunk, rajta folyt keresztül, ő formálta meg. Az ablakok nemcsak a tekintetet engedik át, hanem a fényt is. A fényt, mely minden képzőművészet alapfeltétele.

Nagyon fontos ablak Bori és Magdi gépén a windows, az operációs rendszer is, hiszen az itt kiállított képek mind számítógéppel készült nyomatok. Ezzel máris valamivel erősebb állítást fogalmazunk meg, mintha azt mondanánk, hogy két művész azért állít ki közösen, mert mondjuk mindketten akrillal festenek, hiszen a számítógép ma már elterjedté és elfogadottá vált technikai eszköz. A legutolsó, 2008-as miskolci biennálén (amelyen magam is részt vettem) már több számítógéppel készült mű szerepelt, mint amennyit a hagyományos grafikai technikák valamelyikével hoztak létre.

Mit is tud a számítógép, ami nem megvalósítható a hagyományos technikákkal? A két legfontosabb talán a megőrizhetőség és a visszavonhatóság. Minden alkotófolyamatban előfordul, hogy a készülő képet egy bizonyos ponton több irányban is lehetségesnek tűnik folytatni, ám véglegesen kell dönteni, mert ha mégsem jó az irány, akkor a kiindulópont visszaállítása nagyon nehéz, sőt gyakran szinte lehetetlen. Géppel ez csupán néhány mozdulat. Korlátlanul cserélhetők, változtathatók, kalibrálhatók és bárhonnan választhatók a színek. Alakíthatók, forgathatók, nagyíthatók, tükrözhetők, sokszorozhatók, torzíthatók a formák, tetszés szerint nagyítható, kicsinyíthető, vágható maga a kép. Módosítható a kontraszt, a világosság, az élénkség, az átlátszóság, és egymásra rakhatók a rétegek.

Kováts Borbála: Falak, rétegek II/1. - részlet (2009; tintasugaras nyomat; 100×100 cm)

Kováts Borbála: Falak, rétegek II/1. - részlet (2009; tintasugaras nyomat; 100×100 cm)

A számítógépes képalkotás a korai korszakban leginkább a véletlen képalakítás lehetőségeinek kiaknázására korlátozódott. Ekkor még általában együtt dolgozott egy művész és egy programozó, mert ritka és drága volt a gép, bonyolult a kezelése, és korlátozottak a perifériák. Az első időkben a lyukszalag vagy kártya volt az input és az output, a legfontosabb eszköz pedig a véletlen számgenerátor. Egyik kedvencem ebből az időszakból Zdenek Sykora, akinek nagy méretű, színes vonalakból álló munkái a párizsi Pompidou Központban is láthatók. Neki matematikus barátja a gépen generálta a vonalak kiindulópontját, színét, irányát, vastagságát, amit aztán ő kézzel megfestett.

A következő fázis a monitorról készült fotók, a nagy áttörés, pedig a plotter megjelenése volt. (Tudják, egy toll, amit a gép egy madzagon keresztben húzogat, miközben mozgatja alatta a papírt is hosszában, hogy a sík minden pontját el tudja érni.) Ezzel a módszerrel készültek például Molnár Vera négyzetvariációi, ahol mindig egy apró, újabb véletlen módosulást adott a négyzetek sorához és ezt rajzoltatta meg a géppel.

A forradalmi változást a PC-k elterjedése, valamint az ezekre készült grafikai programok megjelenése hozta el. Ekkor váltottak az addig faxszal, fénymásolóval dolgozók, sőt idővel a hagyományos technikákat használók nagy része is áttért a komputerre. A Photoshop program, amelyet tapasztalataim szerint ma már szinte mindenki használ, 1990-ben jelent meg. Először csak a Mac gépeken, s miután belekerült talán legfontosabb tulajdonsága, a rétegek kezelése, néhány év után a PC-k eszköztárának is része lett. Innentől a számítógép egyaránt lehetővé tette a véletlenszerű és a tudatosabb képalkotást.

A tudatos képalkotás az, ami minden különbözőségük ellenére a leginkább közös az itt kiállító két művészben. Borinál a szétszedés és újraépítés bonyolult, rétegről rétegre épülő folyamatában, az eszközök totális uralásában, Magdinál a világra való spontán reagálás képi eszközeinek már-már minimalista, olykor kicsit konceptes megválogatásában. És ebből adódnak a jelentős különbségek is, de ezekről talán majd legközelebb. Most inkább mindkettőjüknek gratulálnék, és örömmel köszöntöm Magdit a Magyar Elektrográfiai Társaság tagjainak sorában.

Gábos József


Átvett újraközlés | Forrás: Susannicon
Megjelent a kulturális portálon 2013. november 8-án | A Kováts Borbála és Barti Magdolna Ablakok című kiállításának 2013. november 7-i megnyitóján elhangzott szöveg rövidített és szerkesztett változata | Fehéren Feketén Galerie, Budapest | Megtekinthető november 21-éig
Még nincs komment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címeket sohasem osztjuk meg másokkal. A kötelezően kitöltendő mezők csillaggal megjelölve *