A Tükör című Artézi-kiállítás elé

Egy ősi motívum művészi tükröződései

Mélyen az átkosban, 1960 és 1964 között, olyan budapesti középiskolába jártam, ahol a tanítás módszertana – a mából visszatekintve – számos szempontból meghaladta a jelenlegi magyar oktatási rendszert. Unortodox kijelentés, tudom, de életre szóló benyomást kaptam a „politechnika” című tantárgytól, amely minden két hétben egy nap iskolán kívüli ismeretszerző elfoglaltságot jelentett. Persze ehhez szerencse is kellett: a mi osztályunk csecsemőotthonban tölthette ezeket a napokat, ahol 3 évesnél fiatalabb állami gondozottak éltek.

Velünk a legendás, fantasztikus gyermekpszichológus, Leveleki Eszter foglalkozott. (Sok Bánki-tónál nyaraló gyermek sorsában volt ő meghatározó, felejthetetlen ember.) Nekünk, tizenéves lányoknak, megmutatta a tükör szerepét egy kisgyermek én-tudatának kialakításában. Miután a gyerekek nem családban éltek, fokozott hangsúlyt kellett helyezni az ön-identifikálás képességének feltárására. Komoly munkát jelentett egy egypetéjű fiú ikerpár tagjait megismertetni saját magukkal. Tibi és Sanyi, látva a tükörben saját magát, boldogan szólította következetesen a másikat. Az intézeti ruhát fel kellett cserélni az egyiknél, hogy felismerjék, két különálló személyről van szó. Amint ez a megkülönböztetés megszűnt, ismét nem tudták a tükörképről, hogy melyiküket látják.

A tükör mindig igazat mond? Tudjuk, hogy nem! Hogy’ is lehetne egy kétdimenziós síkban a háromdimenziós valóság. Mit is mutat a tükör, minket, avagy azt az előnyös, vagy épp borongós képet, amit beleprojektálunk? Olykor a lelkünk is megjelenik a látott képen? Én-képünket vagy egy objektívan leírható alakzatot látunk, ha a tükörbe nézünk? S miként függ ez össze a kedélyünkkel? Ha a szem a lélek tükre, akkor mi is történik, amikor e tükör a tükörbe néz?

Tükör - egy-egy munka a 11 művésztől az Artézi Galériában kiállított anyagból

Tükör – egy-egy munka a 11 művésztől az Artézi Galériában kiállított anyagból

Vizuális világunk enigmatikus eleme, a tükör, igen ősi. Nádas Péter így idézi meg a régi tükör-időket: „Ovidiustól tudjuk, hogy volt ugyan tükör, hiszen Narcissus születése előtt is volt „egy iszaptalan és kristályos ezüstvizű forrás”. (…) Ha pedig volt egy ilyen tükör, akkor legalábbis az ég színeváltozásainak tükröződnie kellett benne. Amiről lélegző lény nem tudott. Ez bonyolultabban szólva azt jelenti, hogy se a tükörnek, se a tükröződésnek, se a képnek, se a képmásnak nem volt fogalma. Echo ilyen világban létezett. És még Narcissus születése után is tizenhat évnek kellett eltelnie, hogy megváltozzék ez az állapot. (…) Aki széltől nem borzolódó tükörüveget készít, a tükröződések iránti vonzalmát reméli állandósítani. Az állandó és időtálló tükröződés iránti vonzalom pedig nem lehet más, mint emlékezés egy olyan élményre, ami az embernek az őstükörrel és önnön tükörképével való találkozása.” Azaz a tükröződés és a képmás(unk) fogalmának össze kellett érni. E misztériumot gyorsította és elmélyítette, amikor az ember megalkotta – fizikai, optikai ismeretei alapján – a tükröt.

Az a hiedelem, hogy a lelkünk (de hát, mi is a lelkünk?) és a tükör között összefüggés van, megjelent vallásban, népszokásban egyaránt. A zsidó vallás hét napos szakrális gyásznapjaiban minden tükröt lefednek a lakásban. Ugyanez történt a régi közép-kelet-európai népszokásokat követőknél, csak ők negyven napra vonták be leplekkel a tükröket. A feltételezett ok, hogy a halott lelkének békés távozását ne akadályozza a látvány a tükörben.

Ebben a hármas kapcsolódásban (test – elme – lélek) a testet a képalkotásban a természet egyik legszellemesebb szerve, s talán az egyik legsokoldalúbb optikai „berendezés”, a szem képviseli. Fiatal, normális látású egyéneknél a szem alkalmazkodóképessége nagyon nagy. Az életkor előrehaladtával e képesség egyre csökken, a normális fókuszáló képesség időseknél legtöbbször hiányzik. A szem retinájából érkező látási információ az agy egy sor hierarchikus szerveződésű látóterületén áramlik keresztül, míg végül eléri a halántéklebenyt. Az elme pedig a testből jövő információkat – a tapasztalattal asszociációban – képpé formálja.

Érzékszerveink között sincs teljes demokrácia, a szem-látás a többi érzékszervhez képest felülreprezentált az agyban. Mégsem elég az ön-felismeréshez csak a tükörbéli látvány, az önismeretről nem is beszélve. Az én-meghatározásban a képi látvány a tapasztalatok szerzésével és a bővülő ismeretekkel egyre kisebb jelentőséggel bír. Az „Én” már nem a sík kép, ami a tükörben látható, hanem a gondolatok, cselekvések, hitek, felelősségek halmaza egy egységbe, a magányos Egy-be, az Én-be zárva.

A képművészek számára kézenfekvő, de izgalmasan bonyolult megjeleníteni valamilyen anyaghordozón mindazt, amit optikai eszközük, a szemük az agy–lélek-határon átjuttat, és egy újabb képben, szoborban, alkotásban megjelenít. Optikailag is mást lát a fiatal, mint az idős, mást a boldog, mást a feldúlt, mást a visszahúzódó, mást a világjáró, mást a remete, és így tovább.

Picasso fiatalkori, tükör előtti képe egészen más, mint időskori önarcképei, amikhez talán már tükröt sem használt. De Rembrandt – biztosan tükör előtt festett – arcmásai szintén nemcsak az idősödést, hanem a lélek megtöretéseit is mutatják; sokkal inkább, mintsem egy idős ember fényképét.

Mi, a Tükör című kiállítás szerencsés látogatói, 11 kiváló képzőművész tükörfelfogásába pillanthatunk bele. A képek értelmezését meghagyom e nagyszerű tárlat értő rendezőjének, S. Nagy Katalinnak, akinek professzionális elemzése a katalógusban szerves része a kiállításnak, mélyüljenek el benne.

Örülök, hogy itt lehetek, örüljenek velem.

Cseuz Regina


Elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
Elhangzott 2018. október 13-án Budapesten, az Artézi Galériában, a Tükör című csoportos kiállítás megnyitójaként | Kurátor, rendező: S. Nagy Katalin | Kiállító művészek: Gábos József, Húber András, Láng Eszter, Lieber Erzsébet, Mózes Katalin, Németh Géza, Szemethy Imre, Székelyi Kati, T. Horváth Éva, Tenk László, Turcsányi Antal | Megtekinthető november 7-éig, előzetes egyeztetés alapján | Hovatovább: S. Nagy Katalin bevezető esszéje és galéria a kiállított munkákból a Képíráson
3 hozzászólás
  • SNK írta:

    Gratulálok.
    snk

  • T.Horváth Éva írta:

    Köszönöm a számomra újdonságokat hozó, érdekes megnyitót!

  • Lieber Erzséber írta:

    Örülök, hogy írásos formában is találkozhatok a szöveggel, mert így alkalmam van arra, amire a megnyitó beszéd meghallgatása során nem volt: megállni egy-egy gondolatnál, elgondolkodni, visszatérni, újra olvasni. Csakúgy, mint S. Nagy Katalin előszava, ez az írás is sok új elágazáshoz vezetett, köszönöm.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címeket sohasem osztjuk meg másokkal. A kötelezően kitöltendő mezők csillaggal megjelölve *