Az Arnolfini-Kör kiállítása elé

Láthatatlan erővonalak

A kör szimbolikáját az Arnolfini (Kör) Fesztivál című, tavaly májusi összejövetelünkön alaposan körbejártuk, a kaputól a konyháig, ecsettel, objektívvel, zongorával és számos más – önkifejezésre alkalmas – eszközzel. Amikor megtudtam, hogy S. Nagy Katalin, e kiállítás rendezője a kör kifejezést használja az itt kiállító művészcsoport megnevezésére, elgondolkoztam azon, mennyire találó kifejezés ez az ő esetükben.

Hiszen a képzőművészetben együttműködő, vagy hasonló szellemiséget valló alkotókat többféle csoportnévvel szokták illetni; kaphatják nevüket egy technikáról vagy stílusjegyről, egy művésztelep földrajzi nevéről, de rájuk ragadhat egy sima többes szám, vagy akár egy számnév is válhat egyedi tulajdonnevükké. Az arnolfinisták viszont valóban kört alkotnak, méghozzá nem is akármilyet. Ez a kör önmaga középpontjából született, koncentrikusan, kifelé tágulva fejlődött, kisgömböc módjára magába szippantva újabb és újabb személyeket, alkotó energiákat. Földrajzilag kicsit amorf, hiszen ebben a pillanatban, a budai Artézi Galériából nézve, átmérőjének két végpontja Debrecen és Stuttgart, néhány fokkal kissé elfordítva azt: Szigetszentmiklós és a Balaton.

Ez a kör csak látszólag zárt, valójában szabad a ki- és bejárás. Alapítója nem uralja a körülötte rendeződő pontokat, csak szelíden terelgeti azokat, állandó rezgésben tartva valamennyit, nehogy elillanjanak az energiáik. Neki köszönhetően lett az az alkotói csoport ilyen színes és változatos, mint ez a tárlat, ahol most ebbe a körbe hét szereplőt vontunk be.

Mózes Katalin és Lakner Zsuzsa munkája

Mózes Katalin és Lakner Zsuzsa munkája

Ahogy bizonyos körök létrejöttét, úgy emberi és szellemi kapcsolatainkat és azok minőségét a felettünk álló, vagy bennünk lévő megmagyarázhatatlan erők vezérlik. Különösen érdekes ez olyan emberek között, akik a művészet eszközeivel reagálnak a világra és egymásra. Egy képzőművészeti kísérlet eredményét láthatjuk most itt, egy kísérletét, amely azt próbálta modellezni, vajon ezek a kapcsolatok a véletlen, az ok nélküli egybeesés eredményei vagy valami sokkal ésszerűbb magyarázat áll mögöttük? A kiállítás-rendező megadta az alkotók számára a közös nyelvet, a kollázs nyelvét, amelyen szólniuk kell egymáshoz és hozzánk, kiáltani a kör egyik pontjából a másikba, elkapni valami közöset a köztük fennálló viszonyrendszerből.

A hét kiállító között vannak, akik mesterei a kollázs technikának, ollószemmel vizsgálják a világot, majd ragasztókézzel alkotnak a megbontottból valami újat, de valahonnan mégis ismerőset. Vannak, akik csak néha kirándulnak a kollázs-mezőkre, annál érdekesebb látni az ő absztrakcióikat. Többen közülük rutinosan mozognak a műfajok között, 21. századi reneszánsz emberként, mint mail artosok, költők, irodalomárok, esszéírók, elektrografikusok.

Torma László, Láng Eszter és Géczi János munkája

Torma László, Láng Eszter és Géczi János munkája

Műtermük néha a monitor vagy a zsúfolt munkaasztal. Palettájukon nem csak festék hever, hanem újrahasznosított modern információhordozó, nyomtatott kép- vagy szövegrészlet, és főképpen a betű, ami klasszikus alapeleme ennek a kollázsnak. Ha belegondolunk, az írott-nyomtatott szöveg már önmaga is kollázs, vagy inkább montázs, a szókészletből kiválasztott elemeket elhelyezve egy üres papíron, a széleket alaposan eldolgozva, összecsiszolva jön létre az új üzenet.

A körülöttünk függő képek formában és színben is eltérően redukálnak, egyaránt üzenve finom harmóniát, éles kontúrokat, humort, iróniát, nőies aprólékos kidolgozást, erőteljes férfias mozdulatot, amellyel feltépjük egy régi szótár borítóját.

Gábos József és Zsubori Ervin munkája

Gábos József és Zsubori Ervin munkája

Néhány hét múlva a kísérlet eredményei lekerülnek a falakról, a kiállítás bezár (csak hogy most a záróbeszédet is letudjam), az Arnolfini-Kör tagjai visszavonulnak alkotóhelyeikre, visszatérnek a szívükhöz közelálló technikákhoz, készülnek az újabb fesztiválokra, játékos alkotói pályázatokra. És ha majd a láthatatlan erővonalaik ismét egymás közelébe kerülnek, bármilyen körön belül vagy azon kívül, tudni fogják egymásról, ahogy mi is tudjuk róluk, mint egy titkos társaság tagjairól, akik jelekkel üzennek egymásnak, hogy ők valahol összetartoznak, hasonlóan gondolkodnak, alkotnak, és szűrőjükben bizonyára nem véletlenszerűen akadnak fenn pont azok a dolgok, amiknek a leképeződését itt láthatjuk.

A kísérlet alapján megállapíthatjuk: a kör a legdemokratikusabb képződmény (legalábbis nem tudunk olyan elméletről, ami ezt cáfolná), minden pontja egyenrangú, minden színnek és formának, gondolatnak létjogosultsága van. És ha a művészet kis körei kollázs módra egymás mellé kerülnek, talán szebbé és jobbá tehetik ezt a kerek világot.

Draskovich Edina


Elsőközlés
Elhangzott 2016. február 20-án Budapesten, az Artézi Galériában, a Koincidenciák – az Arnolfini-kör művészeiből című kiállítás megnyitójaként | Kiállítók: Lakner Zsuzsa, Láng Eszter, Mózes Katalin, Gábos József, Géczi János, Torma László, Zsubori Ervin | A kiállítást S. Nagy Katalin rendezte | Megtekinthető 2016. március 12-éig, előre megbeszélt időpontban | Hovatovább: a tárlat online katalógusa
5 hozzászólás
  • Alföldi László írta:

    Gratulálunk a szép megnyitó szöveghez. Nagyon lényeglátó megfogalmazása annak, amit pár éve nekünk is volt módunk megtapasztalni. Éva és Laci.

  • snk írta:

    Arnolfinisnek kellett megnyitni, ez egyértelmű.
    Megint kiderült, hogy nemcsak cukrásznak vagy kiváló!
    SNK

  • Láng Eszter írta:

    Öröm volt a részvétel, a megnyitó, S. Nagy Kata ötlete és szervezése, Mózes Kati és Gábos Jóska tevőleges segítsége, Draskovich Edina jóízű megnyitószövege, Turbuly Lilla alkalomhoz is illő versfelolvasása, Németh Géza házigazda szívélyessége, a hangulat, az Arnolfini fesztiválosok és más barátok, ismerősök és ismeretlenek érdeklődő jelenléte, az összetartozás, a barátság érzése és megnyilvánulása. Köszönet mindenkinek! Katának, Edinának, Lillának, Németh Gézának külön is gratulálok!

  • Draskovich Edina írta:

    Jó volt látni a sok érdeklődőt, akik közül néhányan egészen közel tolták az orrukat a képekhez, aztán meg hátratolatva hunyorítottak és előkapták a fényképezőgépüket…
    Gratulálok a szervezőknek és a kiállítóknak!

  • spajzcetli írta:

    A megnyitó elegánsan könnyed és mértéktartó szolidságával együtt is tartalmas és sokat ígérő – akárha a La Caillette kisvendéglő (Paris, rue de Castellane) kézzel írott „rövid” étlapját olvasnám.
    Gratula’!
    :)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címeket sohasem osztjuk meg másokkal. A kötelezően kitöltendő mezők csillaggal megjelölve *