Rovatarchívum: MásÍrás

Határesetek, rovatokon túli munkák

Természetes civilizáció

A szociális média mellékhatásaként jól megfigyelhető, mi vált ki belőlünk olyan élményeket és érzelmeket, melyeket kényszeresen és azonnal meg akarunk osztani másokkal. A posztok nagy része, amelyek kivételesen nem magunkról, kalandjainkról és hőstetteinkről szólnak (és nem is a macskánkról, annak kalandjairól és hőstetteiről), a környezetünkre való rácsodálkozás kategóriájába sorolhatók. Az első tavaszi virágorgia, a nyári […]

Az utolsó dal

Akkor mindjárt kellett volna megírni mindezt, ahogy terveztem is, de persze elmaradt, mint annyi fontos más is elmaradt már eddig, még aznap éjjel, a koncert után, vagy hagyni kicsit leszűrődni, de másnap rögtön, talán még valahol olvashatta is volna, hamiskás mosollyal nyugtázva a szájszegletében, de mégsem, és most tessék, már az évet sem tudom pontosan […]

A valódi firenzei trattoria

Egy valódi firenzei trattoria zárva van. Pontosabban, csak este 7-kor nyit, és nem sokkal később le is húzza a rolót. (Meg dél körül két-három órára látogatható, de akkor meg ki akarna enni a bőséges szállodai reggeli után?) Mindezt, a nyelvi problémákat elkerülendő, praktikus kis óralapok jelzik a kirakatban. Az ember, úgy este 6 felé, kószálni […]

Eszti nénje

Nem szerette, ha fényképezik. Nekem főleg olyan felvételeim vannak róla, amelyeken épp az arca elé kapja a kezét. Ezen a fotón talán húsz-egynéhány éves lehet. Itt nem tiltakozik, engedelmesen belenéz a kamerába. Kisimult vonások, határozott vágású, meleg Fábián-szemek, a szájszegletben huncut, hamiskás mosoly. Bátran tekint a jövőbe, vállalja, ami jön majd, nem ágál, nem panaszkodik. […]

Időkapszula

Ha reggel kávéval a kezemben kinézek az ablakon, a piros dzsekis nő – akit magamban Susan Sontagnak hívok – már a mezőn sétál a golden retrieverrel. Amikor a buszmegálló felé félúton találkozom vele, már a másik kutyással beszélgetnek portugálul. Minden nap ugyanannál a fánál. Az ebek nem cimborálnak, türelmesen üldögélve várják, hogy indulhassanak megint szaglászni. […]

Harc a szürkeséggel

Az ősznek van egy szép, piros-sárga leveles, napsütéses oldala. Ez az indián nyár, amiért oly sokan tartják ezt a legszebb évszaknak. Van azonban az a piszkosszürke változat is, amikor vagy folyton esik, vagy köd van, és olyan a világ, mintha atomháború után lennénk. Elfogy a fény. Még a hangok is. Sőt olykor az emberek is […]

Egy derűs arc a szomszédból

Városrészünk egyik legderűsebb embere a temetkezési vállalkozó. Teljesen mindegy, milyen év- vagy napszak van, amikor kopott farmerjében és színes, kapucnis melegítőfelsőjében végigmegy az utcán, mindenkire mosolyog, aki az útjába kerül. Ez nem vicc, nem is egy Stephen King-horrortörténtet indító sora, ez a valóság itt mifelénk, Stuttgart egyik zöldövezeti negyedében. Én azóta ismerem, amióta pár évvel […]

Coleman Connor kedvence

Állítólag nekem mindenről Az jut eszembe. Az Evés és a Főzés. Pedig ez nem igaz! Mert például amikor egy színpadon leveles tésztás pástétomot esznek, eszembe se jut a függöny legördülése után hazaszaladni és főzni; persze ez esetben függöny nem is volt, mert a régi Átrium mozi épületében tartották a Vaknyugat című előadást. Pedig sejthettem volna, […]

Dísz, kosz, olasz

Ha olasz volnál, talán Giacomónak hívnának. Talán hangosabban beszélnénk, többet vitatkoznánk, s én is jobban szeretném a tésztát. Giacomo volnál, én Tosca, netán Mimi, pillangó-, vagy gőgös királykisasszony. Ha olasz volnál, talán jobban kedvelnéd Cannavarót, én sem tuttit mondanék Totti helyett. S nem kapcsolnál el a Bartókról, harakirit emlegetve, ha operát közvetítenek. Ha olasz volnál, […]

Séta hágóvassal a mormoták fölött

Pitymallik mire Donovalyhoz érünk. A hegyoldalakat hó takarja. Március 15-e van, még tart a síszezon, de szerencsére az utat már csak a korábbról itt maradt, síkosságmentesítésre használt kavics borítja, így nem okoz gondot az emelkedők leküzdése. Rózsahegyre már egészen világosban futunk be, és miután keletnek fordulva rátérünk az autópályára, szemünk mohón a Magas-Tátrát keresi. Az […]