Rovatarchívum: AlkotóSzó

S. Nagy Katalin: Amikor esszét írok…

Amikor esszét írok, menekülök az idő elől. Megállítom a múló időt. Megragadom az elszálló pillanatot. Csak a fehér papír van és a fekete toll, sorjáznak a sorok (mint vetéskor gyerekkoromban nagyapám lovai után), és egyszer csak már nincs is idő. Semmi nincs, csak a mondatokká formálódó szavak és a festményről készült színes nyomatok. Érzem a […]

T. Horváth Éva: Amikor festek…

Amikor festek, szabadnak érzem magam. Olyan szabadság ez, amely a repülésre emlékeztet; arra, hogy elemelkedve a földről más törvényszerűségek között létezem. Nincs bennem aggodalom a kudarc miatt, mert sikervágy sincs, a dolgok egymásból következnek, mintha tagjaim meghosszabbításai lennének. A világ többi része szorongások tere, itt biztonságban érzem magam. Szeretek olyan felületen dolgozni, amely nem érintetlen: […]

Susanna Lakner: Amikor ragasztgatok…

Amikor ragasztgatok, tágra nyitom az agyam kapuit. Ez egyfajta megváltozott tudatállapot, amelyben egyes-egyedül a megtalálandó képi elemre fókuszálok, agyam egy sávjában azonban fut egy másik program is, amely az időközben felbukkanó fotók, szövegdarabok, tipográfiai elemek helyét keresi. Az elmúlt években több képzőművész barátomat kikérdeztem, ők hogyan fognak munkába. Legtöbbjük egy, a képzeletében viszonylag pontosan kirajzolódó […]

Mózes Katalin: Amikor festek…

Amikor festek, nem jut eszembe az a sok kegyetlenség, amiről tudok. A kutyára mért rúgás, az agyonvert nagynéni, a lelőtt, elgázosított… Nem jut eszembe, hogy máshol kellett volna felnőni. Hogy nyelveket kellett volna tanulni, ha lett volna miből és okosabb lettem volna. Hogy milyen felfoghatatlan a világegyetem. Az infarktus, a sztrók, a bénán rögzült kar, […]