Párosesszé a 64. Vásárhelyi Őszi Tárlat kiemelt díjazottjainak kiállításairól

Csillagokat látunk

Nem vertük be fejünket a falba, nem verte be a fejünket senki, mégis csillagokat látunk. Egyszerre hármat is. Régen fénylőt, és nem régen felfénylőket. Izgalmas hármas, csillag együttállás. Hogy miként lehetséges ez, nem kérdés, mivel a Vásárhelyi Őszi Tárlat az előző év kiemelt díjazottjait így ünnepli, lehetőséget biztosítva számukra, hogy részletesebben megismerhető legyen alkotói oeuvre-ük.

Mindhárom kiállító művész képzeletének szárnyalását látjuk. Műveik erős érzelmi feszültségeket, félelmeket, szorongásokat hordoznak, küzdelmüket látjuk, miként is birkóznak meg megszelídítésükkel, megzabolásukkal, a megfelelő – merész és szokatlan – forma megtalálásával és kialakításával. Lebegő tudatállapot, elmélyedés, precizitás, absztrakció révén a valósághoz való közelítés egyaránt tetten érhető a művekben. A külvilágot egyik művész sem zárja ki, még Keserü Ilona sem, akinek absztrakt alkotásainak színvilágában matematikai elemeket fedezhetünk fel. A belső kép feldolgozásában mindegyik művész más utat követ, más információt használ fel a külvilágból és emlékezetükből. Ezt teszi izgalmassá a három kiállítást.

Tárgyállandóságuk hasonló intenzitást mutat, vissza-visszatérnek ugyanazon témához, kérdéskörhöz, úgymond körbejárják őket, mélyebbre hatolnak motívumaik feldolgozásában, értelmezésében. Ebben biztos technikai tudásuk is megjelenik, uralják az ösztönöket, és utat engednek az általuk felszínre törő kételyeknek, kérdéseknek, nem foglyai semmiféle magukra vállalt kötöttségnek, korlátozásnak. Bátran hagyatkoznak emlékképeikre, tapasztalatukra és átélt élményeikre.

Keserü Ilona: Kis Titán Szín-Möbiusz, 2007

Keserü Ilona: Kis Titán Szín-Möbiusz, 2007

Keserü Ilona munkásságát 1957-től napjainkig követhetjük nyomon a nagyívű kiállításon. Est- és hajnalpírt, szivárványt idéző színei festményeken, papírmunkákon, objekteken jelennek meg. Színkutatást helyez képbe a tárlat. Hullámzanak a színek, dinamikusan, rezgőn, mintha valaki a zongorán skálázna, kitartóan, nagy türelemmel és fegyelemmel. Színei zene a szemnek, visszatérő melódiák, akkor is látjuk őket, amikor lehunyjuk a szemünket. Utóképek, fogalmaz Keserü egyik riportjában. Lehunyt szemünk mögött villan be egy kép, egy gesztus, egy szín, beleég a retinánkba. Egy pillanatra, és mégis emlékszünk rá. Ott marad örökre. Utóképként. Vizsgálódásait mérnöki precizitással végzi, és dokumentálja. Színre színt rak, szín mellé egy másik színt. Egymáshoz való viszonyukat térképezi fel, hatásukat, a kölcsönös szinergiákat. Keserű a képzőművészet Goethéje, meglátásai eredetiek, tömörek, vallomásosak. Gondolati töltetükkel töprengésre készteti a nézőt

Tandori Dezső egyik írásában világnagy festőnek nevezi. …Keserü roppant tudású és (festői spontaneitása, tehát igazi festő-mivolta mellett) intellektuális, szellemit-tudó lényének egyik lényege, hogy annyira pontosan tudja a Környűt és Dolgait meghatározni, tehát hogy mi is volt a “vanás” egykor és micsoda az ma (Tandori Dezső: Keserü Ilona).

Szabó Menyhért: Big Me VI., 2017-2018

Szabó Menyhért: Big Me VI., 2017-2018

Szabó Menyhért képzelete gazdag és csapongó, plasztikáinak elhagyásos, kihagyásos, lemezelt, síkba forduló, elnagyolt formái a lendületet, a lebegést, a lobogást fejezik ki. Sietős formák, a befejezetlenséget sugallják, a tökéletlenséget, mintha csak egyszer élnénk, mintha csak egy pillanatból vagy érzelemből állna az ember élete. Érzelmi kitörések ezek, a korlátot nem ismerő érzelmeké, a száguldásé, korunk egyik alapélménye. Itt is vagyunk, ott is vagyunk, helyet változtatunk, otthonunk és otthonosságunk bizonytalan. Nem végleges semmi.

Keserü Ilona sem hisz a véglegességben, újra és újra megkérdőjelezi annak érvényességét, lehetőségét, mert újabb és újabb formai megoldásokkal bizonyítja: a változás és változtathatóság életünk része, amelyről sokszor megfeledkezünk ugyan, de ismételten szembe találjuk vele magunkat, hol sorsszerűen, hol akaratlanul.

Keserü Ilona: Hullámzás, 1972

Keserü Ilona: Hullámzás, 1972

Keserünél a formajáték tartalmi kérdéseket foglal magában. Nem öncélúak a formajátékok, a művészi alkotás határait feszegetik, meddig lehet elmenni a kísérletezésben anélkül, hogy az az alkotás egyediségét, hitelességét és érvényességét kérdőjelezné meg. Miként Szabó Menyhért, Keserü is variációkon keresztül valósítja meg művészi elképzeléseit. Kibontása ez egy-egy művészi szándéknak és törekvésnek, miközben az újra való törekvésről sem mondanak le.

Dobó Bianka világa az építészethez áll közelebb, stilizált formákkal dolgozik. Míg Keserű a színek egymásra való hatását vizsgálja, új színharmóniákat keres és talál, Dobó Bianka a tér elemeit rakja össze, közelítve a valósághoz, nem tagadva meg azt, még akkor sem, ha a látott és ábrázolt valóság képe negatív érzelmeket válthat ki a nézőből. Ez a negatívitás egyben tagadása is valaminek, szembenállás valamivel, sőt kiállás. Kiáltás? Dobó Bianka képei, ledjei figyelmeztetések, figyelemfelhívások, formai megoldásai finomak, áttetszőek, lehelet könnyedségűek. Törékenyek, de mindig világosak, érthetők.

Dobó Bianka: Emlékmű V., 2015

Dobó Bianka: Emlékmű V., 2015

A képek tárgyilagos dokumentációját adják olyan tényeknek, amikről mindannyian tudunk, de nem szívesen gondolunk rá, vagy egész egyszerűen kitöröljük azokat az utcaképből. Legyenek azok utcai munkások, tönkrement, megszűnt cégek és vállalkozások kialudt egykori neontábláinak maradványai. A terek átnevezése, a régi és az új paradox módon egymás mellett élése – pl. Moszkva tér – Széll Kálmán tér az emberek zavarodottságáról, bizonytalanságba kerüléséről szól – fogalmazta meg Dobó Bianka.

Dobó Bianka: Pavilon, 2017

Dobó Bianka: Pavilon, 2017

Ki birtokolja a várost, a szabad tereket? Ki használja és használhatja? Budapest világváros, ahol a kép, szöveg és reklám mindenütt és minden formában jelen van, akár akarjuk, akár nem. Jeleket, piktogramokat látunk, hol eligazodunk rajtuk, hol nem. A káosz vizuális. Freespaceez volt az idei építészeti biennále szlogenje. Ezek a szabad helyek üres helyek is, be kell lakni őket, ideiglenesen elfoglalni, élettel telivé tenni, saját magunk örömére, miként a Szabadság híd is üres hellyé változik, amikor piknik céljából lezárják a hidat. A terek sokrétűek, nem minden részletük válik fontossá számunkra, mintha érzéketlenek lennénk ezekre a térelemekre. Lehet, hogy megalkuszunk az adottságokkal, látványokkal? Szatirikus és ironikus énjét is felfedezhetjük, a groteszk formák, jelenségek sem állnak távol tőle.

Szabó Menyhért: Who You Are I., 2018

Szabó Menyhért: Who You Are I., 2018

Szabó Menyhért múltat idéz, múltat őriz, saját maga által teremtett múltját és jövőjét? A mai létet idézi meg, az ürességet, a felületességet, az elmélyültség hiányát? Az egész hiányát? A teljesség igénye vállalhatatlan ma? Új és érzéki formát és módot talál mindezen kérdések kifejezésére. Új spiritualitás ez, modern és avantgárd is. Olyan erő dúlását, harcát, megsemmisítő voltát látjuk, amely az emberhez köthető, saját tragikumához. A fejplasztikákat új perspektívában és érzékiséggel láttatják velünk. A fejformákat a művész először agyagból készíti el, erről gipsz negatívot vesz, ami gumival kiöntve nyer pozitív formát, amelyet elasztikus állapotban installál csipeszekkel és drótokkal, vagy a kész formát műgyantába ágyazva kimerevíti, s helyezi posztamensre.

Nappal látunk csillagokat az égen, egészen közelről, csillaghullás nélkül. És ez a Tornyai János Múzeum érdeme.

Abafáy-Deák Csillag


Elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
Készült 2018 októberében, a 64. Vásárhelyi Őszi Tárlat kiemelt díjazottjai kiállításainak apropóján | Keserü Ilona: Színkutatás (válogatás az életműből) | Szabó Menyhért: Nyitott folyamat | Dobó Bianka: Térelemek | Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely, 2018. október 7. – november 11. | Hovatovább: Kölüs Lajos írása
Még nincs komment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címeket sohasem osztjuk meg másokkal. A kötelezően kitöltendő mezők csillaggal megjelölve *