Párosesszé Regős Anna és Regős István kiállításáról

Acélszövetek és bőröndképek

Két különterem, nyitott átjárón elérhető az egyik is, a másik is. Ismét együtt a két művész (első közös kiállításuk 2012-ben a BTM – Budapest Kiállítóteremben volt). Egy város, egy absztrakt és komputerbontó világ, az élet szövetei, hol szálanként, hol darabonként. Emlékek és emlékhelyek. Fikciók, a gyerekkori élmények köszönnek vissza Regős István képein.

Regős Anna szemérmesebb, távolságtartóbb alkotó, álmait, emlékeit becsomagolja, elrejti, absztrahálja. A szín és forma jut főszerephez, életre kel a komputertemető, a kerítés mögötti háztömb, a kerítés mögötti város. Geometria motívumokba szövi, hajtogatja, pliszírozza élményeit, képi-zenei ritmusokat hív életre, nem csak a művekkel, hanem a művek egymásmellé helyezésével is, ezzel is új hangsúlyt ad egy-egy képnek.

Regős István: Biedermeier csendélet

Regős István: Biedermeier csendélet

A Regős István által választott szürreális atmoszférájú tér és képi világ naivnak tűnik, ám a motívumok groteszk együttese, a pop-art elemek felhasználása jelzi, szemlélete a mai kort és életérzést fejezi ki. Distanciája a múlthoz, az emlékekhez, a tárgyakhoz folytonos, és nem idegenként viszonyul hozzájuk, hanem olyan emberként, aki tapasztalattal rendelkezik egy régi világról, egyrészt mert benne élt, másrészt örököse a családi hagyománynak, történetnek (Biedermeier csendélet). Az emlékezés személyes voltát hangsúlyozza, az érintettséget. Hallgatja a rádiót (Éteri dallam, 2009), csomagol, útrakész, múlik az idő, egyben megáll az óra. Bizonytalan a jövő, az emlékek, mint menedékek, a tárgyak óvóhelyek is. Koordináták, szuperpozíciók, kötések helyei, amelyek a kívül és belül létező világ ellentmondásait konkretizálják (Reformkor – Budai rakpart, 2014).

Regős Anna: Piros háló, 2017

Regős Anna: Piros háló, 2017

Regős Anna acélszöveteiben a realitást fedezem fel, a túlélést, az alkalmazkodást, az otthonteremtés sokszínűségét (Computer kárpit I., IV–VI., 2002). Miként is lehet otthon egy világban, amelytől idegenkedünk, amelyben nem találjuk helyünket. Tere egyszerre utal egy konkrét térre, annak valóságára, egyben szín- és formavilága absztrahált tér és idő is, az illúzió elvesztésének tere és ideje, a lét megtapasztalt belső ellentmondása, az önkifejezés örökös zaklatottsága (Kék háló, 2017, Piros háló, 2017). A textilművészeti fogások és technikák hagyományának újragondolása, a kivitelezés eszköztárának megújítása.

Regős István: Hajógyár, 2013

Regős István: Hajógyár, 2013

Romantikus világot látunk? Lehet, bár a művek nosztalgiája rejtett, visszafogott. Regős esetében nem visszavágyásról van szó egy létezett, vagy akár nem létezett, de elképzelt világba (Hajógyár, 2013, Óbuda, 2017). Nem szépíti meg a múltat, inkább a múltról lebbenti fel a fátylat, egyszerűsít, összevon motívumokat, teret és időt, közel hozza a múlt időt, felnagyít egy-egy részletet, mintha működne a hajógyár, mintha most gyártana hajókat. Nem gyárt, de sokak emlékében még ott lehet a múlt egy-egy részlete, amikor hajókat gyártottak az Óbudai-szigeten.

Vásznaik fiktív szövetek. Esetükben a tér az emlék helye, már csak olvasmányokban, az idegekben létezik (Regős Anna: Csíkok, 2017). Még akkor is, ha a Szabadság hídon egy nosztalgia villamos fut, már csak egy vágány van, mintha nem is térne vissza többé (Regős István: A szabadság villamosa, 2016). Pestről Budára járni-menni, a Dunán – élmény ma is, valóság. Ahogy Regős Anna is létrehozza a maga absztrakt terét, a városi tornyot és kerítést (Kék háló, 2017), a lent és a fent kapcsolatát, a kizárt és titkos teret, a színlogót, ami már nem kerül fel semmilyen lobogóra, nem lengeti szél sem, emberi kéz sem. Színfelvonulása olyan szövet, amely emlékeinkbe van beleszőve (Regős Anna: Pasztell színátmenet, 2017, Színátmenet, 2017). Láttuk egykor, ma nem látjuk, nem láthatjuk.

Regős Anna: Computer kárpit IV.

Regős Anna: Computer kárpit IV.

Milyen városi életet látunk a művek által? Regős Anna a Google térképét rajzolja meg, fentről tekint a városra, a házakra, a háztetőkre, az épületek testére, az utcákra (Computer kárpit IV.). Acélszövet tartja a komputerelemeket. Páncélba öltözteti a várost, az eltéphetetlen szálakra utal, a szövedékre, amely egyszerre védi, óvja a várost és lakóját, egyben korlátozza is, hiszen itt nem lehet tologatni a házakat ide-oda, mint a rajzasztalon. Erre a véglegességre is utalnak Regős Anna művei, a hagyományra, csak más nyelvezeten, nem festmény, hanem tárgyak együttese, elrendezése által. Konstruált városa működik, elvontabb városi világot teremtenek, mint Regős István képei, holott az utóbbin jelennek meg a hajógyár részletei. Ám a Computer kárpit VI. egyszerre meseszerűen, a királyi koronán keresztül emlékezteti a nézőt, hogy a város királyi város is volt. Az egész mű szürrealitása abban áll, hogy a korona egyúttal egy mobiltelefont is felidéz bennem, antennával, sőt a lufit is, amely elszabadult, száll fölfele. Regős Anna játékos alkotása olyan kárpit, amely a magasba emelt mobilok fényét is megidézi.

Sötétebb világot mutat a Computer kárpit V., a háztetők kormosak, nincs levegő, csak füst. A térből hiányzik a szabadság levegője. A Computer kárpit I. egyhangú rendje és színvilága a panelházakat idézi fel bennem. Monoton és zárt világ, alvóvárosi részlet. A Kék háló (2017) az ablaktalanságot, a tenger, a sík hiányát ébreszti fel bennem. Nem a körfolyosós ház udvarát, ahonnan az ég kéknek látszik ugyan, de fojtott, szűk horizontot sugall. Mintha mégis az ég lenne behálózva, eltitkolva, elzárva valaki vagy valakik előtt. Ez a kép sejtet inkább, mintsem a realitást hívná életre, jelenítené meg. A kép pszichológia hatása nyomasztó. Be vagy el vagyunk zárva. Önmagunktól, másoktól. Ahogy a gázai övezetben magasodik a fal, a kerítés. Nincs már berlini fal, de van sok helyütt kerítés, amely ember és állat útját állja.

Regős Anna: Piros-zöld átmenet, 2017 (részlet)

Regős Anna: Piros-zöld átmenet, 2017 (részlet)

A Pasztell színátmenet, Színátmenet, Piros-zöld átmenet, Kockák, Mozaik, Csíkok (2017) is a négyzetet és annak hatását, ritmusát dolgozzák fel, de itt már az alkotás üzenete egészen más, a valósággal való kapcsolatát eloldja, geometriai motívum elrendezése, színnel való átszövése már a hullámokat, a dinamikus harmóniát idézik fel bennem. A természetet. A Piros háló, 2017 alkotás nem a Kék háló, 2017 komplementere, de nem is az ellentéte.

Regős István: A szabadság villamosa, 2016

Regős István: A szabadság villamosa, 2016

Jön az 56-os villamos (Regős István: A szabadság villamosa, 2016). Elmúlt 56. Különvonat. A nézőkben hány ilyen különvonat van? Nem úgy és nem arra emlékszünk, amire kellene, amire szeretnénk? Inkább felülünk a nosztalgia járatra, amely a 2-es vonalán fut? Vagy a karácsonyi, fénybe burkolt járatra szállunk fel és le? A Szabadság híd egy pillanatra a szabadság tere is Regős Istvánnál. Senki nem lóg a tuján, nincs ember, aki visszanézne ránk a képről. A villamos sötét (fekete) ablakai sejtelmesek, hiába tudjuk, hogy mi történt, a kép bizonytalanságot sugall. Regős István a múltba tekint, de ezzel a most pillanatát, érzését köti össze a múlttal. A régi tárgyak élnek, nem panoptikumban járunk, ezt az érzést jó érzékkel tolja el magától, helyet ad a rácsodálkozásnak, az emlékek felvillanásának, van, amit nem lehet és nem is szabad letagadni. Az időt, a gyerekkort, a Futrinka utcát és szereplőit, a fogaskerekűt és az úttörővasutat. A Bauhaus-ház (nyaraló) is a múltra utal, a forma tisztaságára, ugyanakkor a rejtettségére is. Ligetbe, erdőszélre helyezi a házat, oda, ahol ózondús (ritka) a levegő. Ez a hely, ez az ízlés kevesek kiváltsága.

Idegszöveteket látunk, amelyek láthatatlanul kötik össze a sejteket, hálózzák be az agyat, teszik érzékennyé, elevenné az embert. A városi embert, amelynek épített környezete olykor rideg, sőt embertelen. Mindkét Regős a tevékeny embert állítja a középpontba, azt az embert, aki teremt, létrehoz, legyen szó az információs világról, vagy az emlékek világáról, a Dunáról és a hajókról. A tárgyak szervességét hangsúlyozzák, a környezet szövetei, nélkülük nincs élet, nincs halál sem.

Abafáy-Deák Csillag


Exkluzív elsőközlés
Készült Regős Anna és Regős István Urbánus szövetek című kiállításának apropóján | Esernyős Galéria, Budapest | 2018. április 4. – 2018. május 3. | Hovatovább: Kölüs Lajos írása
Még nincs komment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címeket sohasem osztjuk meg másokkal. A kötelezően kitöltendő mezők csillaggal megjelölve *