Havi archívum: szeptember 2016

Végszó

A műtermekről szóló írások első része zárul le a Vajda Júliáról szóló esszével. 2015 októbere és 2016 szeptembere között az Arnolfini Szalon esszéportálon azokat a műterem-látogatásokat idéztem meg, amelyek alapvetően meghatározták képnéző szemléletemet 25 éves koromtól máig. A bevezetőben – Egy főállású műterem-látogató visszaemlékezései – leírtam, hogy 1969 és1975 között milyen sok műteremben milyen sok […]

Vajda Júlia és a Rottenbiller utca

Vajda Júlia papírra festett, 1952-ben készült olajképet ragasztott az Emlékkönyvembe: égkék háttéren egy fehér és egy fekete mozgó figura (táncoló nő és férfi absztrahált alakja). Aláírás: „1969. januári megismerkedésünk emlékére”. Valójában Bálint Endre Budafoki úti műtermében ismerkedtünk meg, ő és Bálint felesége testvérek voltak. Sőt: korábban már láttam Ország Lili rákosligeti bemutatóján, az igen intenzív […]

Kerttől kertig

Fél év telt el a téli budapesti kiállítás óta, amely 7 arnolfinis művész kollázsait mutatta be, és most itt vannak ismét, ezúttal 11-en, az ország egyik legszebb pontján. A kiállítás témája és a helyszíne egybevág: egy kertben vagyunk, a szőlőskertekkel körbevett Balaton-felvidéken, a „kert” témakörre reagáló, abból született alkotásokkal. Kívülállóként úgy gondolom, hálás téma lehet […]

A kertről

Lovason először a pokol bugyraiból megmenekülő Fekete Edit lágeremlékeit megidéző grafikáiból rendeztem kiállítást. Közben többször is ki kellett menekülnöm az ősz színkavalkádjától fénylő kertbe, újra és újra telítődni csicsergő, csivitelő madárhangokkal, virágillatokkal, reménnyel. Hinni akar­ni a kinti látvány kínálta idillben, mint teszik ezt a sumérok, óegyiptomiak, Salamon király Énekek éneke óta a művészek, kertültetők, kertfestők, […]