Havi archívum: július 2015

I. Cs.

A Vasárnapi Körnek volt egy előzménye a hetvenes évek közepétől, még ha nem is a tanítványaimra alapozódott (tanítani 1981 őszén kezdtem a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen óraadóként), hanem az akkori baráti körre, mindenekelőtt a Gádor család (Laci, Blani, János, Panni) és a Bodnár család kiterjedt ismeretségi körére. Talán 1974 végén, 1975 elején mondtam Szilágyi Zsuzsának […]

A kör

A kör a geometriában egy sík azon pontjainak halmaza, azaz mértani helye, amelyek a sík egy meghatározott pontjától (középpont) adott távolságra (sugár) vannak. Ha egy pont a síkban úgy mozog, hogy egy szilárd ponttól való távolsága állandóan ugyanaz, akkor egy önmagába visszatérő görbe vonalat ír le. A kör az egy (1) geometriai analógiája, egy kiterjedéssel […]

A teljesség felé

Egy következetes életmű legújabb darabjait láthatjuk Magén István kiállításán, a debreceni, frissen felújított Pásti utcai zsinagógában. E nagyméretű digitális nyomatok először szerepelnek a nyilvánosság előtt, az anyag ugyanakkor – egyfajta szintézisként – az alkotó korábbi művészetére is reflektál. A képek formai megjelenése a minimálishoz közelít: az alkotó bibliai szövegdarabokat dolgoz fel, nincs „ábrázolás”, a kompozíció […]

Magánmitológiák

Kétezer-tizenöt a Fény Nemzetközi Éve. A Magyar Elektrográfiai Társaság idei kiállításprogramjai is ehhez kapcsolódnak, és ennek jegyében állt össze a Gogol 9 Galériában bemutatott anyag is. A kiállítás hívószava: áramkör. Áramkör, ami utalhat az alkotások létrejöttére, a készítésnél felhasznált eszközökre – mint a számítógép, fax, nyomtató vagy szkenner –, de a művész, az alkotás és […]

Vasárnapi Kör

Persze nem az a Vasárnapi Kör, amelyet a XX. század elején működtettek Budapesten olyan igényes gondolkodók, akik közül később többen is kénytelenek voltak a bornírt, szűklátókörű tudomány- és kultúrpolitika elől tágabb horizontú, a szabad szellemet becsülő országokba menekülni – Antal Frigyes, Hauser Arnold, Balázs Béla, Mannheim Károly, Lukács György, Lesznai Anna, Tolnay Károly például, vagy […]