Havi archívum: október 2013

Paul Klee Központ – Bern

Tájak, hegyek, vizek, égbolt, kert, rét, virágok, madarak, fények, színek – egyrészt. Másrészt múzeumok, festmények. Vannak kiemelkedően kedvenc múzeumaim. Ez azt jelenti, hogy az épület, a környezete, a belső tér, a kiállításrendezés és a bemutatott festmények, szobrok együttese. Az egész. Mindenekelőtt a Beyeler-gyűjtemény Bázelban. A Rembrandthuis Amszterdamban. A Blaue Reiter Münchenben (Lenbachhaus). A Musée Marmotten […]

Egy esős délután Nakonxipánban

Esőre álló, mufurc vasárnap. Sértődős is, ráadásul. Dacból indulás, csakazértisegyedül. Aztán a teljes, szinte izolált magány az Andrássyn sétáló-siető tömegben. Mint mindig, ha erre járok, most is a palotákat bámulom. Álmélkodásra késztet ez a Budapest, álmodozásra – képzeletben baronesse leszek, lakájok vesznek körül, itt lakom, s nem pár négyzetméteren, mint igazándiból. S valóban: palotába lépek, […]

Vittore Carpaccio: Szent Ágoston a stúdióban

Vittore Carpaccio elismert velencei festő, kortársai és megrendelői nagyra tartották, jelentős műtermet irányított. Két fia, Pietro és Benedetto is festő, együtt dolgoznak. Pártfogói kisebb egyházi testvérületek, az úgynevezett scuolák, a világi, de vallásos jellegű, eltérő célú – karitatív, érdekvédelmi, kereskedelmi – társulások (jellegzetes velencei jelenség), amelyek védőszentjeik élettörténetét rendelték meg. Falfreskók helyett a velencei klíma […]

Elöljáróban 3

Harmadszor is nekifutok. Igaz, amikor nyár elején elbúcsúztam, azt ígértem, folytatom az előző hét esszé ívét, azt, ami számomra összekötötte a hét festményt és a többi, még megírandót is. Ám a nyári emberi történések megakasztották bennem azt a lendületet. Kicsit aggódtam is az esszék folytatása miatt. Váratlanul a nyár végén a Micsoda útjaim… 2. következett […]

Hajótörés

It’s not as easy as it was Or as difficult as it could be For the Samurai in autumn (Pet Shop Boys) Tudta, hogy viharba kerülhet, mégis elindult. Nem lehet mindig minden veszély elől kitérni, gondolta. Aggódás helyett szokatlan módon inkább kíváncsiság bizsergette. Történjen valami. Talán egy új élmény lesz, ami pozitív tapasztalatokat hozhat magával. […]

Hova néz ez a lány?

Jean-Pierre Jeunet fimjében, az Amélie csodálatos életében az üvegcsontú ember Renoir Az evezősök reggelije című képét festi meg újra és újra. Nem tud szabadulni a kicsit hátul, egyedül üldögélő, iszogató lány tekintetétől. Hova néz, kit néz, mit gondol ez a lány? „Ahhoz, hogy mindenki úgy érezze, jelen van a társaságban, fontos az ottléte, meg kell […]