Havi archívum: április 2012

A bizonyos és az elképzelhetetlen

Emlékek és ceruzák Kilenc-tíz év körüli kislány voltam, amikor arra gondoltam, naplót kellene írni arról, mit csinálnak rendre rosszul a felnőttek, hogy én majd jobban neveljem a gyerekemet, neki majd jobb legyen. De nem találtam biztonságos helyet a füzet elrejtésére, ezért – félve a lelepleződéstől – inkább este az ágyban, elalvás előtt, többször elismételtem magamban, […]

Alba, nigra

A minap pár növényt, köztük eperfát, fehéret. Morus alba, elsőre még a neve is szép. Nem igazán tudott elsőre eljutni hozzám: a kertészetben szalagot köttettem reája, hogy az enyém, s majd hazakerül a többivel, ha fuvar akad közelben. Lett fuvar, megjött a többi. Fehér eperfa sehol. Utána kell járnom, hogy itthon legyen bennünk. Így járok […]

Két bibliofil beszélget

Két reneszánsz ember – ha használható ez a fogalom ma még – beszélget Jean-Philippe de Tonnac francia esszéista, újságíró vezetésével a könyvek szerepéről az emberiség fejlődésben. Umberto Eco A rózsa neve című regénye és az abból készült film óta fogalom a nagyközönség körében, míg Jean-Claude Carrière inkább talán csak azoknak, akik végignézik a filmek végén […]

Színesben a szürkeséget

Az első mindíg mindenből nagyon fontos. Valamennyien emlékszünk, milyen volt az első nap az iskolában. Az első szerelem mindhalálig elkísér, mondja az egyik sláger, az első villamost is megénekelte a másik. És hát persze fontos, az alkotni vágyó, a világnak kitárulkozó ember számára nagyon fontos az első önálló kiállítás. Az első igazi megmérettetés, amikor már […]

Mobilok és Modulok

Ha a mozgáshoz olyannyira kötődő két művészt mutatunk be, alaptételként elmondhatjuk, hogy mi magunk, emberek önmozgó objektek vagyunk: gesztikulálunk a kezünkkel, forgatjuk a szemünket, megmozgatjuk a lábujjainkat, jövünk-megyünk, ütemesen dobogó szívveréssel élünk, lélegzünk, rágunk, kortyolunk, köhögünk, korog a gyomrunk, inzulint termel a hasnyálmirigyünk, víz áramlik át a veséinken… Folytathatnám a sorolást egészen a sejtjeinkig, atomjainkig, […]

Labirintusok és hálózatok

A labirintus – nem számítva most az eredeti Thézeusz-mondakört – legalábbis a manieristák és Comenius óta a valóság megismerhetetlenségének visszatérő jelképe. Általában negatív konnotáció kapcsolódik hozzá, mint azt a magyarítások: az útvesztő, vagy a nyelvünkből már kikopott tévelykert is jelzik – s ez esetben most tekintsünk el az „izgalmas, megoldandó feladat” jelentésű lehetőségektől. A „hálózat” […]

Az időn kívül

Amikor kicsi voltam, és szépia színű meg fekete-fehér fotókat nézegettem, úgy gondoltam, hogy ami a születésem előtt történt, az mind monokróm volt. Hogy a később rólam készült képek is talán azért fekete-fehérek, mert az egyszerűen a múlt, az elmúlt események színe. Hogy a dolgok az idő múlásával elszíntelenednek. Arra, hogy ez a hozzáállás mennyire belém […]

Az időről

Az időt nem lehet pénzen megvásárolni. Nem lehet pénzzel mérni. Az idő csak az idővel mérhető. Ha az időnk elvész, elköltjük nem akart dolgokra, pénzkeresésre vagy lustálkodásra, vagy olyan tevékenységekre, amiket nem tartunk fontosnak, értékesnek, nem szeretjük, az az idő elveszett idő, és nem kaphatunk helyette másikat. Véges időnk van, mivel az időnk az életünk. […]

Egy Rembrandt-projekt utóélete

Képzeljük el, amint Rembrandt, mert miért érnénk be kevesebbel, szóval amint Rembrandt – nyilván Amszterdamban, a később róla elnevezett ház műteremszobájában – az asztal fölé hajolva rézkarcoláshoz készülődik. Estére jár, a várandós Saskia lepihent, a ház csendes, nyugodt. Az érett Rembrandt ez már, jócskán túl egy sor önarcképen és a Tulp doktor anatómiai előadásán, de […]

Titkos sírás

Először le akartam írni Turbuly Lilla történetét, a velem kapcsolatosat. Hogy ismertem meg, a könyvét, egy kedves és szép lánynő adta nekem, a tanácsot, hogy vegyem és nézzem, mert lányírónőknek is meg kell olvasni a műveit, s bevallom, sok lányírónőt olvashattam volna, de hat, hét ujjamon is meg tudom számolni a felét, annyit olvastam csak. […]