Csengery Béla kiállítása elé

A hagyomány újraértelmezése

Csengery Béla szorgalmas festő. Ezt az is mutatja, hogy kiállított anyagából öt alkotás az utóbbi fél évben készült. Bár pályája rendhagyó, mert orvosi praxisa mellett sajátította el a festészet tudományát, és ez utóbbit csak tizenöt éve gyakorolja hivatásszerűen, mégis egy kiforrott, érett alkotói világlátást felmutató életművet tudhat magáénak.

A Hommage a Fischer Ernő sorozat, amelybe ez a tárlat is illeszkedik, egyrészről az „Öten” alkotócsoport és a Mester együttmunkálkodását szemlélteti, másrészről pedig igyekszik felmutatni azokat az utakat, amelyeket a csoport tagjai Tanár úr halála óta „szellemi árvaságukban” követnek. A most kiállított legkorábbi mű, a Becehegyi őszi táj 1995-ben készült, s Csengery Béla és Fischer Ernő közös munkája. Érdekesség, hogy a képaláírásban nem a mester neve szerepel elől, hanem a tanítványé. A Csengery Béla által elkészített alapon és az arra felrajzolt vázlaton Fischer Ernő ugyanis csupán utómunkálatokat végzett: bizonyos részeket pasztellel lefedett, a vörös hangsúlyokat pedig megerősítette. Majd ezt tanácsolta tanítványának: „Béluskám, igaz, ez még nincs teljesen befejezve, de ehhez most ne nyúlj, tedd el és időnként vedd elő és nézegesd”. Az ezt követően bekeretezett „félig kész mű” húsz éve ott lóg Csengery Béla műtermében. Arra, hogy azóta milyen gyakorisággal nézegeti a képet, a kiállítás többi darabjából következtethetünk…

Csengery Béla - Fischer Ernő: Becehegyi őszi táj, 1995.

Csengery Béla – Fischer Ernő: Becehegyi őszi táj, 1995.

A régebbi időszakból való – szintén 1995-ös keltezésű – másik mű a Virágcsendélet, amely az úgynevezett „Fischer-korszakot” képviseli az alkotó munkásságában. Annak idején Tanár úr több azonos témájú műve született ehhez hasonló, Béla által készített alapra. Mindkét képen fellelhetők az esetlegességek és véletlenszerűségek felhasználásával létrejött alapból való indítás nyomai, és az íróka apró pöttyöző technikájával történő formaalkotás, amely a kései Fischer-művek sajátja. A 2003-ban és 2004-ben készült Ballószögi apró tisztás, illetve Gizgaz című képeken még észrevehetők az íróka használatából adódó technikai megoldások, de ez itt már keveredik a kisecsettel létrehozott felületekkel, ami a későbbi műveken egyeduralkodóvá válik. Csengery Béla festészetét azonban nem ez a technikai váltás változtatta meg, hanem az, hogy az ezredforduló után készült művei alapvetően más kiindulásból születnek.

Csengery Béla: Gizgaz, 2004.

Csengery Béla: Gizgaz, 2004.

Ahhoz, hogy ezt a fordulatot megértsük, röviden idézek az alkotó szakmai önéletrajzából, amelyben a festészethez való kezdeti viszonyát fogalmazza meg. „Mivel a jelenemet a múltból kell megfejteni, és a jövőbe vezető utat is innen tudnám felvázolni, ezért először a múlt szellemi élményeit kell meghatároznom. A 70-es évek végén és a 80-as évek elején sokat másoltam (Constable, Ruisdale, és főleg Cézanne). Majd Fischer Ernő szakmai irányításával egy következetes rajzmetodikai anyagot tanultam végig (akt, portré, kroki rajzolás, különböző festőtechnikák).”

Csengery Béla: Fagónia, 2008.

Csengery Béla: Fagónia, 2008.

A fentiekből kitűnik, hogy Csengery Béla alapélménye a másolás volt. Szakszerűbben fogalmazva, először a mimézis ragadta magával a festészet területén. Ezután jött a Fischer-korszak, a tudatos tanulás. Tanár úr vigyázó szemei őt is elsősorban az absztraktabb szemlélet felé irányították. Nem véletlen, hogy Fischer Ernő rajzpedagógiai könyvének a címében is „Az utánzástól a szimbolikus formaképzésig” vezető utat jelölte meg. Tanulóéveiben Béla is ezt követte, ám a kétezres évek elejétől visszatért az utánzáshoz. Ezt persze immár nem a nagymesterek műveinek másolásával valósítja meg, hanem a megélt élményekről készített fotókat veszi alapul. Kiindulásként itt is gyakran használja a látványtól független, előre elkészített véletlenszerűségeket felhalmozó alapokat, de a befejezett alkotáson ennek már ritkán van tartalmi szerepe. Ezen a tárlaton egyetlen ilyen mű látható, a 2008-ban festett Fagónia.

Csengery Béla: Fajszi kettős, 2015.

Csengery Béla: Fajszi kettős, 2015.

A további munkák világlátásukban a fotórealitást követik, s csupán a technikai megmunkáltságból adódó apró formaképzési sajátosságokban mutatnak eltéréseket. Egy részükre továbbra is jellemző a pontozó technika, azzal a különbséggel, hogy itt már nem írókával, hanem következetesen kis ecsettel van megmunkálva a felület – úgy, mint Seurat-nál. Ezért akár nevezhetjük pointilistának is. A legújabb, 2015-ben készült művek esetében viszont inkább a Van Gogh által használt apró formaképző, szálkás és görbe vonalkákból épül fel a kép. Ez adódhat a témaválasztásból – a platántörzseket beborító absztrakt, amorf formák ösztönös utánzásából –, de következhet a hagyományokhoz való tudatos visszanyúlásból is.

Az egyes képek esztétikai minőségét illetően persze nem fontos, melyik feltételezést vesszük alapul, de a művek tartalmi megítélése szempontjából, illetve a jövő útját tekintve már döntő lehet a különbség. Mert míg a puszta utánzáson alapuló képépítésnek nincs nagy jelentősége a mai képzőművészeti diskurzusban, addig a hagyományok újraértelmezése nagyon is aktuális a kortárs festészetben. Mondhatjuk úgy is, hogy trendi, azaz soron van. Tehát ha a korszerűséget nézzük, akkor ma egyáltalán nem alábecsülendő a figurális ábrázolás, a látványszerű leképzés az absztrakt formaképzéssel szemben, amit Fischer Ernő is követett, csupán az a kérdés, milyen megfontolásból tesszük.

A jelenlegi kiállítás – méreténél és leszűkített tartalmánál fogva – erre a kérdésre nem ad egyértelmű választ. Annyi viszont kiolvasható belőle, hogy az eddigi Csengery-életmű kétpólusú, s kétféle világlátást tükröz. Persze egyik sem alávalóbb a másiknál, csak gyökeresen eltérnek egymástól. Az alkotó szempontjából eldöntöttnek látszik, hogy az utóbbi tizenöt évben következetesen visszatért a festői alapélményéhez, az utánzáshoz, de egyelőre kevésbé látható, miként ötvöződik ez a megelőző tizenöt év tapasztalataival. Pedig a szándék ez: „Összefoglalva, célom a természeti látvány geometrikus formáit, organikus figuratív jeleit analizálni, majd a belső élmény, intuíció szűrőjén keresztül az anyag absztrakt káoszába szintetizálni.”

Ha Csengery Bélának ezt sikerül megoldania, akkor egyértelművé válhat festészetének korszerűsége, a hagyomány újraértelmezése, és a fischeri szintézis megteremtése is. Az itt kiállított művek azt igazolják, hogy az alkotó jó úton halad, s fogadjuk el, amire már Arisztotelész is utalt a Poétikájában, hogy tudniillik gyönyörűséget egy képmás nemcsak „utánzat” volta miatt okozhat, hanem „kidolgozása, színe vagy más efféle ok folytán is”. Ha tehát így közelítünk a kiállított művek felé, s közelről is alaposan szemügyre vesszük őket, akkor van miben gyönyörködni most is.

Alföldi László


Elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
A 2015. március 4-én Budaörsön, Csengery Béla munkáiból rendezett Hommage a Fischer Ernő című kiállás megnyitójának szerkesztett változata | Gróf Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtár Galériája, Budaörs | Megtekinthető 2015. március 28-ig | Hovatovább: Bővített kiadás

Nagykanizsa, Főiskola

Hirtelen fontossá vált, hogy megírjam ezt a nagyon személyes írást. Ugyanis ez év tavaszán, 2015. április 23-án – a szokásos, kétnapos Kanizsa-napokat megelőzve – ünnepelni fogjuk a Pannon Egyetem Nagykanizsa Kampuszt! A felsőfokú oktatás megkezdésének 15., illetve a Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány létrejöttének 18. évfordulóját. Emlékkönyv készül, amelyet én szerkesztek, és amelyben nekem is meg kell […]


Időkapszula

Ha reggel kávéval a kezemben kinézek az ablakon, a piros dzsekis nő – akit magamban Susan Sontagnak hívok – már a mezőn sétál a golden retrieverrel. Amikor a buszmegálló felé félúton találkozom vele, már a másik kutyással beszélgetnek portugálul. Minden nap ugyanannál a fánál. Az ebek nem cimborálnak, türelmesen üldögélve várják, hogy indulhassanak megint szaglászni. […]


Kaland és expresszivitás

Munkára készteti-e a Paradicsom a gondolkodást, egyáltalán lehet-e megbízható ítéleteket hozni, üzenni onnan, megnyilatkozni, esetleg kinyilatkoztatni, üzenni a képzőművészet nyelvén, üzenetet váltani, képeket csinálni, installációkat kalapálni, művészettörténetileg értékelhető alkotásokkal felborítani a rendet, háborgatni az első emberpárt, felvilágosítani, mint ahogy a kígyó tette? Megváltoztatni a hely igehasználatát? Működik-e ott a posta, az internet, a gondolatátvitel? Láng […]


A nemtelen anyagok felragyogtatása

Jelen tárlat annak a sorozatnak a része, amelyet Fischer Ernő születésének centenáriuma alkalmából tavaly decemberben indítottunk el a budaörsi könyvtár galériájában. A mester–tanítvány viszonyt bemutató hat kiállítás, amelynek ez a harmadik állomása, olyan egységre törekszik, ahol a teljes kép csak visszafelé nézve, a részek egymáshoz kapcsolódásából bontakozik majd ki. Az egyes bemutatók így egyszerre több […]


Felülírási kísérletek

Intim szférába jut, aki betér egy kiállításra. Ez még akkor is igaz, ha a műtárgyak általában megnyugtató módon belépnek alkotó és befogadó közé, oldva ezt az intimitást. Gábos József jelen ciklusának festményei azonban nem ilyenek. E művek nem távolságot tartanak, hanem zavarba ejtő erővel és hevességgel belerántanak a történetbe, amelyet nem ismerünk. És mivel nem […]


Fénnyel teli, bátor újszerűség

Mint általában a Fischer-tanítványoknál, Kölűs Juditnál is viszonylag hosszúra nyúltak a tanulóévek, s így korai halála miatt az önálló alkotói pályája nagyon rövid maradt. A hetvenes évek közepétől a nyolcvanas évek közepéig tartó tíz év a felkészülés időszaka volt számára. Ekkor is születtek ugyan olyan művek, amelyek már a saját egyéni világlátását tükrözték, de igazi […]


Kiállításokról, amelyeket rendezhettem II.

Az első fejezetben írtam az 1968 és 1973 között rendezett kiállításokról. Mondhatni: az underground korszakomról. A kezdetekről. A 24 és 29 éves korom közötti legfontosabb tevékenységemről, melyhez rendkívül intenzív műterem-látogatások kapcsolódtak. Beszélgetések és interjúk képzőművészekkel. Aztán a hetvenes években – az egyetlen nagyatádi kisplasztika bemutatót kivéve – nem rendeztem kiállításokat. A nyolcvanas évek első felében […]


A Budaörsi Műhely emlékezete

Több szempontból is jelképes kiállítás ez a tárlat a száz évvel ezelőtt született Fischer Ernő festőművész, illetve a Budaörsi Műhely „Öten” alkotócsoportjának munkáiból. A jelképességet igyekszem majd megindokolni, először azonban néhány szó a mesterről és a tanítványokról. Fischer Ernő 1914. július 18-án született Losoncon. Gyerekkorát és ifjúságát is szülővárosában töltötte, ott járt gimnáziumba, majd 1936-ban […]


Nagyatád, Faszobrász Alkotótelep, 1975–1977

Bálint Endre 1973-as kiállításkritikámra írott figyelmeztető levele után (lásd az Amiben voltam szereplő… sorozat második részében: Kiállításokról, amelyeket rendezhettem I., Arnolfini Szalon esszéportál, 2014) nem szándékoztam többé kiállításokat rendezni. A Nemzeti Galériában a művészetszociológiai kutatásaimhoz rendezett két kiállítás (1971) váratlanul ismertté tett a kortárs képzőművészek körében. Több mint száz kortárs festővel és szobrásszal készítettem 1970 […]