Turcsányi Antal kiállítása elé

Belülről ható forma-emlékek

Amikor Turcsányi Antal festőművészt legújabb munkáiról kérdezzük, fordulatról számol be, ami művészetében, művészeti gyakorlatában az utóbbi időben végbement. Korábban ugyanis, mint mondja, és ahogy láthattuk is, a természeti látvány elemeiből építette képeit. Pontosabban, a természeti elemek átélt látványát szűrte át festői szemléletén, dolgozta fel, formálta át, és építette képeibe. A fordulat abban áll, hogy most éppen ellenkezőleg, a festői tudattalanban évtizedeken át felgyűlt formai emlékanyag, forma-emlék szerepet váltott és rejtettebb utakon nyilvánul meg. Nem kívülről, a látványvilágból, hanem belülről hat. Munka közben, a halmozódó ecsetvonások, az egymásra simuló festékrétegek hívták és hívják elő az emlékek elemeit, és a festés hevében, mintegy automatikus jelekként bontakoznak ki a felületből.

A képeken az első tekintetre nem is látható belső szakmai események mögül a Kandinszkij-féle „nagy realisztika” és „nagy absztrakció” örökös valósága dereng fel. A lehetséges variációk sajátos Turcsányi-féle változatai váltották itt egymást, az absztrakt és a reális kombinációinak számtalan lehetősége közül cserélt helyet most kettő. A két szélsőség közti tágas területre képzelte Goethe a „modor”, más szóval az egyéni kifejezésmód terrénumát. A kétféle művészi megközelítés – az ábrázoló és az absztrakt – csak túlhaladott vitákban ütközik és zárja ki egymást. Ezen a terepen nem: épp ellenkezőleg. Élesen különböző természetük a művészi gyakorlatban ezernyi mutációban oldódik fel és valósul meg. A lehetőségek száma végtelen, ez a festői szabadság terrénuma.

Turcsányi Antal festménye, 2015.

Turcsányi Antal festménye, 2015.

Turcsányi Antal festői szabadsága látványosan tükröződik a képeken. Ahogyan ott születnek formái a szemünk láttára, burjánzanak és osztódnak, tolonganak, egymásnak feszülnek, amíg végleges helyükre nem találnak. Ugyanez a színekre is áll, hiszen formái egyben színek is, és mintha indukálnák egymást a munka hevében: a sárga lilát, a zöld narancssárgát, a kék okkert, a pink feketét hoz elő. Igazi festői jelenség, a szó eredeti értelmében. A feketének fontos szerep jut itt is, akár a fehér alapú táblákon. A fekete többnyire a kép lelke: mintegy szilárd alapja a kompozíciónak, emellett javaslatokat tesz a szemnek, merre is kalandozzon, milyen úton járhatja be a mű tájait. A festő kezét a gesztus lendülete indítja, vezeti. A festés öröme teljesedik ki a mozgásban, az ecset irányításában. Többnyire felfelé lendülnek a formák, viszik, húzzák magukkal a kompozíciót. A négy nagyméretű festmény uralja a termet, felületei tág teret nyújtanak a szabad ecsetjáráshoz, a festői kifejezés kibontásához. Ugyanakkor alkalom a nézőnek, hogy tekintetével kövesse ezt az ecsetjárást utólag, és konstatálja a helyi festői történéseket a kép egészén belül.

Turcsányi Antal nagyméretű táblaképeivel párhuzamosan mindig festett kisebb kompozíciókat, szüntelenül működő képi fantáziájának és alkotói kényszerének is köszönhetően. Az indíték sokféle lehetett: egy figyelemfelhívó forma, egy színes folt a papíron, az újság jó alapot szolgáltató felülete, egy új anyag kipróbálása, egy kallódó kartondarab, egy képi gondolat felvetése, vagy egyszerűen az ecsetben maradt festék hasznosítása. A felgyűlő alkalmi ötleteket egy idő után érdemes volt megvizsgálni: mi hasznosítható, miből lesz kép, mit ajánlatos bekeretezni. Az itt látható újságalapú képek sora válogatás e festői folyamaton átesett munkák legérdemesebb darabjaiból. Nem műtermi melléktermékek, hanem önállósult, autonóm művek. Olykor pedig későbbi táblaképek előzményei is egyszersmind.

Turcsányi Antal festménye, 2015.

Turcsányi Antal festménye, 2015.

A hét táblából álló fehér alapú sorozat igazi meglepetés. Meglepi az expresszív művésznek ismert Turcsányi Antal híveit és barátait a lapok puritán egyszerűsége, a három színre és az egyenletes vonalra szűkített eszköztelenség, visszafogottság, a konstruktív, egyszersmind játékos szellem, ami e művekből árad. A fehér alap mellett a narancs és a fekete kombinációja különleges színhangulatot éleszt: az életöröm és a komor rosszkedv dichotómiáját. Fontos építőelem a vonal, ami gyakran negatív módon, színtelenül, az alapba mélyítve-karcolva jelenik meg, s ami a képek építésének az alapja. Ezen a vonalszerkezeten áll és függ a találékony spontaneitással kiépülő formakészlet. Mintha műtermében lesnénk meg a festőt – magától értődő természetességgel rendelődnek egymáshoz formák és színek. Ám a látszólagos egyszerűség mögött a festői gyakorlat évtizedei állnak, a szem iskolázottságának magas foka rejlik. Az eredmény a képzőművészet tiszta, világos beszéde a festő tárgyilagos, férfias és rezignált hangján.
Kérem, hallják meg ezt a beszédet, a festmények hangját, és viszonozzák elmélyült figyelemmel.

Kováts Albert


Elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
Elhangzott 2015. április 8-án Budapesten, az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér galériájában, Turcsányi Antal kiállításának megnyitójaként | Megtekinthető 2015. június 30-ig | A reprodukciókért köszönet Lakner Zsuzsának

Szemlélődés az időtlenségben

Kisiskolás koromtól, lassan hatvan éve vajúdok azon, mi módon legyek festő, vagy mi módon ne legyek az. Máig nem tudtam eldönteni, s ez most már alighanem így is marad. Már a kezdeteknél rátaláltam azonban egy titokra: a kép megállítja az időt. S itt elsősorban nem a bennem kavargó képek tovatűnő idejére gondolok – pedig néha […]


A hagyomány újraértelmezése

Csengery Béla szorgalmas festő. Ezt az is mutatja, hogy kiállított anyagából öt alkotás az utóbbi fél évben készült. Bár pályája rendhagyó, mert orvosi praxisa mellett sajátította el a festészet tudományát, és ez utóbbit csak tizenöt éve gyakorolja hivatásszerűen, mégis egy kiforrott, érett alkotói világlátást felmutató életművet tudhat magáénak. A Hommage a Fischer Ernő sorozat, amelybe […]


Nagykanizsa, Főiskola

Hirtelen fontossá vált, hogy megírjam ezt a nagyon személyes írást. Ugyanis ez év tavaszán, 2015. április 23-án – a szokásos, kétnapos Kanizsa-napokat megelőzve – ünnepelni fogjuk a Pannon Egyetem Nagykanizsa Kampuszt! A felsőfokú oktatás megkezdésének 15., illetve a Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány létrejöttének 18. évfordulóját. Emlékkönyv készül, amelyet én szerkesztek, és amelyben nekem is meg kell […]


Időkapszula

Ha reggel kávéval a kezemben kinézek az ablakon, a piros dzsekis nő – akit magamban Susan Sontagnak hívok – már a mezőn sétál a golden retrieverrel. Amikor a buszmegálló felé félúton találkozom vele, már a másik kutyással beszélgetnek portugálul. Minden nap ugyanannál a fánál. Az ebek nem cimborálnak, türelmesen üldögélve várják, hogy indulhassanak megint szaglászni. […]


Kaland és expresszivitás

m4s0n501 Munkára készteti-e a Paradicsom a gondolkodást, egyáltalán lehet-e megbízható ítéleteket hozni, üzenni onnan, megnyilatkozni, esetleg kinyilatkoztatni, üzenni a képzőművészet nyelvén, üzenetet váltani, képeket csinálni, installációkat kalapálni, művészettörténetileg értékelhető alkotásokkal felborítani a rendet, háborgatni az első emberpárt, felvilágosítani, mint ahogy a kígyó tette? Megváltoztatni a hely igehasználatát? Működik-e ott a posta, az internet, a gondolatátvitel? […]


A nemtelen anyagok felragyogtatása

Jelen tárlat annak a sorozatnak a része, amelyet Fischer Ernő születésének centenáriuma alkalmából tavaly decemberben indítottunk el a budaörsi könyvtár galériájában. A mester–tanítvány viszonyt bemutató hat kiállítás, amelynek ez a harmadik állomása, olyan egységre törekszik, ahol a teljes kép csak visszafelé nézve, a részek egymáshoz kapcsolódásából bontakozik majd ki. Az egyes bemutatók így egyszerre több […]


Felülírási kísérletek

Intim szférába jut, aki betér egy kiállításra. Ez még akkor is igaz, ha a műtárgyak általában megnyugtató módon belépnek alkotó és befogadó közé, oldva ezt az intimitást. Gábos József jelen ciklusának festményei azonban nem ilyenek. E művek nem távolságot tartanak, hanem zavarba ejtő erővel és hevességgel belerántanak a történetbe, amelyet nem ismerünk. És mivel nem […]


Fénnyel teli, bátor újszerűség

Mint általában a Fischer-tanítványoknál, Kölűs Juditnál is viszonylag hosszúra nyúltak a tanulóévek, s így korai halála miatt az önálló alkotói pályája nagyon rövid maradt. A hetvenes évek közepétől a nyolcvanas évek közepéig tartó tíz év a felkészülés időszaka volt számára. Ekkor is születtek ugyan olyan művek, amelyek már a saját egyéni világlátását tükrözték, de igazi […]


Kiállításokról, amelyeket rendezhettem II.

Az első fejezetben írtam az 1968 és 1973 között rendezett kiállításokról. Mondhatni: az underground korszakomról. A kezdetekről. A 24 és 29 éves korom közötti legfontosabb tevékenységemről, melyhez rendkívül intenzív műterem-látogatások kapcsolódtak. Beszélgetések és interjúk képzőművészekkel. Aztán a hetvenes években – az egyetlen nagyatádi kisplasztika bemutatót kivéve – nem rendeztem kiállításokat. A nyolcvanas évek első felében […]