Le Corbusier ronchampi templomáról

A szabadság tisztasága

Számomra az európai építőművészet alapművei és – fejlődéstörténeti szempontból – alapelemei a román kori templomok. Ezen épületek az egyházi építészet legtisztább pillanatait rögzítik akkor is, ha csak töredékesen maradtak ránk. A tisztaságot nem csak művészi értelemben, hanem az összefüggő gondolatsor megtestesüléseként is értem, a spiritualitástól a tartószerkezetek kiszámítottságáig – ha tudjuk is, hogy a megfelelő matematikai apparátus még nem volt adott a korszak építői számára.

Franciaország különösen gazdag ilyen műemlékekben, annyira, hogy a turistákat orientáló térképek és az útikönyvek néha már nem is jelzik az adott település ilyen jellegű értékeit. Az utazónak azonban érdemes figyelmesen áthajtani a kis falvakon, városokon, és követni az „Église romane” feliratú táblákat.

Nemrég Burgundiában és Franche-Comte tartományban járva végre megnézhettem Le Corbusier világhírű templomát a Ronchamp városa melletti hegyen, és döbbenten láttam, hogy a korai templomépítészet gondolatköre miként köszön vissza a modernkori templomépítészet talán legismertebb darabjában.

A templom egy hegytetőn épült 1955-ben, felváltva a korábban évszázadokon át ott álló, de az 1944-es bombázásokkor elpusztított elődjét (a helyszín stratégiai fontosságú pont volt már a római időkben is, ahogy a II. világháború idején is). Érdekes pillanat lehetett, amikor a döntéshozók nem a régi épület újjáépítésére szavaztak, hanem Corbusier terve mellett döntöttek.

A ronchampi templom (Fotók: Draskovich Edina)

A ronchampi templom (Fotók: Draskovich Edina)

Itt, ezen a hegyen, az alig hatvan éves „Miasszonyunk” templomban találtam meg a legátfogóbb összegzését a román stílusú templomépítésnek, egészen zavarba ejtő fantáziagazdagsággal mind a térképzés, mind az épület formai elemei és azok liturgikus összefüggései tekintetében. Ennyi szerető gondoskodás, ennyi remény és ennyi hit még nem sugárzott felém egyetlen egyházi épületből sem.

Maga az épület csak azért érdemel bemutatást, mert a kétdimenziós, mindenki által ismert fotók az íves és térgörbe felületeket nem képesek visszaadni. Egyetértek azokkal, akik Noé bárkájára asszociálnak, amint az Ararát hegyén megpihent az özönvíz után. Átmentette az életet a megtisztult világba. Az épület szürke-fehér tömbjével talán hajó formát üzen első pillantásra. Talán a kormánylapátot is látni véljük, talán feltámaszkodott az orra, talán partra is futott egy azonosítatlan tömbre, ami bármit rejthet, de reménykeltően színes elemei vannak: főbejárat, ablakok. A baloldalon álló, egyetlen tömbbé szublimálódott torony talán egy rakéta vagy űrhajó – az időszak meghatározó tudományos vívmánya – békés emlékműve is lehetne, amint az égbe indulni készül, mint a legtöbb vallás szerint a lélek. A fal síkja a toronynál törik.

Ha elindulunk az épületen kívül körbe, akkor kiderül, hogy a várt formának csak a fele látszik, a tetején a kereszttel, és innen lehetne akár egy csónak is, ami már elvégezte a feladatát, partra vitte a hajóval érkezőket. A mellette álló – egyben a főbejáratot is magában foglaló – homlokzati fal: ferde sík. Aki már látott igazi bunkert, az tudja, miért ferde minden támadással szemben emelt építmény homlokfala, ahogyan azt is, hogy mögötte van a legvédettebb helyen. Emlékezzünk a korai román stílusú templomok „előcsarnokára” (amit az eredeti narthex elnevezés helyesebben ragad meg), illetve annak rendeltetésére. Hogy tudniillik, támadás idején ezt a helyet lehetett legegyszerűbben lezárni, s így – jobb esetben – a bennlévőket megvédeni. Itt azonban a nyílások nem lőrések, hanem különféle alakú, többnyire festett üvegű ablakok, amik a fényt más-más irányban, játékosan eresztik be. Az ablakkávák külön-külön eltérő irányban, nem merőlegesek a falra!

Tovább haladva a külső homlokzat előtt, először egy igazi vízköpő és annak talajszinti játékos fogadóelemei láthatók (ennek kifejtése bőven a távol-kelti bölcsekig is elérhet). E mellett az oldalbejárat és két mellékhajó formái uralják a látványt, amiket egy természetes gerincvápa fog össze. Nem hiszem, hogy szégyellni kellene, ha ezt látva először egy alvó nő gömbölyű csípője és válla közötti derékvonal jut eszünkbe.

Megérkeztünk a hajó testének túloldalára, és feltűnik, hogy szétnyílt ez a test, hogy maga a templom főhajója léphessen elő. Ha a templom már képes helyet adni, akkor ez a funkció a nagyobb, ám a templomba időnként be nem férő zarándokok számára is hozzáférhetővé kell válnia, tehát a szabadtéri oltárt – a fő tömeghez illesztve – a szentély hátsó falához rögzíti a Mester. Úgy gondolom, a fizikai összetartozáson túl a spirituális egység elválaszthatatlansága miatt is. Ami legszebben abban a Szűz Mária szoborban ölt testet, amely a légitámadás áldozatává vált korábbi templom romjai közül került elő. Ez a szobor az ablaknyílásban az aktuális szertartás helye szerint elforgatható, mindig a megfelelő irányba: amerre a hívek vannak. Ha sok zarándok van a szabadtérben, akkor arra, ha a fedett részben folyik a mise, akkor arra. És az igazi reveláció: ezt a szobrot belülről látni, amikor kint süt a Nap. Ekkor ugyanis az erős fénykontraszt miatt szinte földöntúli fényárban áll. (Arany János pontosan leír egy hasonló látványt Szent László című versében.)

Ennek a templomnak az alaprajza is egy játék, mert a hagyományos „hosszanti” elrendezésű (nyugati) és a „centrális” kialakítású (bizánci) meghatározás itt nem működik. Kívülről az utóbbinak gondolhatjuk, vagy inkább annak modern kori transzformációjának. Bent viszont semmi kétség, ez egy világos hossz-házas kialakítás – de bátran lehet saját értelmezése is a látogatónak.

Amikor idegen templomot először láthatok belülről, akkor a főhajónak a szentélytől távolabbi pontjáról szoktam kezdeni a felfedezést, de itt egy különös fényhatás miatt a korábban már kívülről csónakként is meghatározható, az egyik mellékoltárt magában foglaló térrész vonta magára a figyelmemet. A függőleges felületek mind ívesek, felfelé szűkül és világosodik a tér, legfelül szinte fehéren világít. Csak egy kis asztaloltár, egy Biblia, egy gyertya és egy kis pad a berendezés. Aki a gyertya fénye mellett az „írás” olvasása után az égre emeli a tekintetét, a „világosságot” találja – határok nélkül, mert az íves felületek végtelenek. Van remény, a végtelen kegyelemből mindenkinek jut! A szemközti mellékhajó is hasonló, de nem az egyetemes, hanem a személyes lelhető meg a sokkal szűkebb térben, szintén a fény felé nyitva.

A két oldalsó tér között két „gyóntatószék” található. Talán bántóan puritán a kialakítás, amikor szembesülünk a bűneit megbánni készülőnek szánt nyílt (!) térdeplővel, ami viszont – bár az oldalhajókhoz hasonló a geometriai kialakítása – felül zárt. Egyetlen, határozott sík ad választóvonalat a megtisztulás helye számára a belépő fölött. Ez a hely minden elmondott bűnt a sötétben tüntethet el az illető feje fölött, az említett sík mögött, de a megvallott bűnnel vállalni kell a jelenlétet, nincs lehetőség elbújni. A belépő egyetlen lépcsője is éles vonalú hasáb, jelezve, hogy ami kint marad, az összeegyeztethetetlen a bent várttal. Benn még a térdeplő és a könyöklő is íves, sőt szinte kényszerít a kialakításával a gyóntató – tehát a feloldozás – felé fordulásra.

A harmadik oldalhajó kialakításában és megvilágításában is nagyon hasonló. A beeső fény viszont élesen tagolt, mintha egy börtön ablakán sütne be a világosság. Ha valaki számára ez nem üzenné meg a hely szellemét, akkor a fal színe segít: vérvörös. Az egyetlen hely a templomban, ahol nem fehér a falfesték színe. Fontosnak és üzenetértékűnek gondolom a felületképzést is. A belülről érzékelhetően nem függőleges felületben folytatódó elemek a födémek nyers, vagy anyagában csiszolt betonfelületek, a mennyezetnél pazar fényéllel elválasztva a falaktól.

Fontos rögzíteni: nem a falak, hanem alig észrevehető kis pillérek tartják a tetőfödémet. A földhöz kötött és az onnan elemelkedettre utalás nem igényel magyarázatot. De ezt ilyen egyszerűen megfogalmazni, mint itt a Mester… Egyaránt látszik a beton zsaluzata – mint a hajó dongázata – és a beton saját textúrája. Durva, de megbízható. A függőleges felületek ránézésre akár valami jó vastag gyapjútakarót is üzenhetnek (mint egy hortobágyi nagy suba), a színük fehér – a korábban említett vöröset kivéve.

A padlóban berakásszerűen egyetlen szabályos alakzat ismerhető fel: a kereszt. Hasonló arányokkal van megismételve álló formában a szentélyben, a Szűz Mária szobor alatt. Nagyon erős az arányosság üzenete. A főhajó padozata amfiteátrum-szerűen lejt az oltárasztal felé. Nincs titok, mindenki láthat mindent, de mindenki vállalja a láthatóságot, saját jelenlétét. Az oltár előtti térdeplő könyöklője természetesen íves. Vastag, nagyon erős, hajlított kovácsoltvas. Emberi kéz munkája, ami nem véletlenül ilyen, elhatározás eredményeként jött létre, és aki erre támaszkodik, az bízhat ebben, ahogy a helyben is, ahol az áldozás történik.

Nagyon érdekes az ülőhelyek kialakítása is. Vannak egyszerű padok, meg szinte önálló építményként értelmezhető, álló, beton- és pallódeszka-szerkezetű alkalmatosságok is. Az ablakok színei gyönyörű keveretlen színek, alig több a három alapszínnél, ezt kiegészíti pár szavas szöveges üzenet. Aki nem tud franciául, az is pontosan megérti mindet.

Én szoborként javaslom értelmezni ezt az épületet – azaz érdemes megérinteni, megtapogatni –, remélve, hogy mindenkinek örömöt szerez, világnézeti alapállástól függetlenül. Ne ragadjuk ki a környezetéből, mert egy épület – jó esetben – új, értékesebb értelmet teremt a saját helyén. Úgy, mint érzésem szerint ez a templom is Ronchamp fölött.

Elek Tamás


Exkluzív elsőközlés
Készült 2017 augusztusában, Budapesten

Konzum és morál konfrontációja

Művészbarátaim körében folytatott közvélemény-kutatásaim eredményeképpen arra a megállapításra jutottam, hogy munkamódszer tekintetében két nagy csoportba osztódunk. Egyikünk látja előre a festményt, szobrot, grafikát, amit meg akar csinálni, fegyelmezetten halad a megvalósítás irányába, s ha nem is zárja ki a tervmódosítás esélyét, viszonylag kevés teret hagy magának az improvizációra. Másik csoportunk minden alkalommal vakrepülést hajt végre. […]


A Víz

A víz a legsokoldalúbb elem. A finoman párolgó gőz állapotából a folyékonyon keresztül gyilkos jégcsappá képes merevedni. Bármilyen színt magára vesz, legyen az természetes színek visszatükrözése vagy művi festékanyag, alias akvarell. Képes illatanyagokkal egyesülni – 4711 –, másokkal elegyülni, átalakulni bármivé, bármilyenné. A víz a legnagyobb színész. A föld, a tűz, de még a levegő […]


Levelet hozott a Posta

Levelet hozott a Posta… olyan levelet ahol még a boríték is kidobhatatlan – mert művészi értéket hordoz! Képeslapok és könyvek, finom kézzel ollózott darabka összképek a korból – s egy eredeti kollázs, ahol tapintható is ez a finomság. Lakner Zsuzsától érkezett a levél, ez a gyönyörű rekvizitum, mára szinte anakronizmus, ma, amikor testetlen jelekbe csomagoljuk az […]


Bestiáriumok dicsérete

Amikor eldöntöttem, hogy különféle képzeletbeli lényekről írok, pontosabban azok megjelenítéséről a képzőművészetben, játéknak szántam az egészet. Hamar kiderült, hogy minden lényről fantasztikus mennyiségű és minőségű könyv, tanulmány íródott, s igazából éveket kellene szánni egynek-egynek a feldolgozására. De nem akartam feladni, ha már belekezdtem. És nagyon sokat tanultam közben. Köszönöm azok figyelmét, türelmét, akik a hat […]


Sárkányokról

Talán a papírsárkányokkal kezdődött Nagykanizsán, 8–10 éves koromban. Nővérem szenvedélyes ejtőernyős volt, anyánk hiába tiltotta. Engem magával ráncigált, simán azt állítva, hogy a Ligetbe megyünk olvasni. A mindig mindenhová magammal vitt könyvet elő sem vettem, mikor megláttam, hogy átellenben az ejtőernyős ugrások színhelyétől, attól kellő távolságban papírsárkány-eregetés zajlik, átszellemült arcú gyerekek futnak együtt a sokféle […]


Kilenc művész – kilenc genezis értelmezés

A genezis jelentése: eredet, származás, születés, kezdet, teremtés. A Genezis Mózes első könyve, a Teremtés könyve, vagy magának Mózesnek az irodalmi alkotása vagy több szerzős mű, amely a zsidók babiloni fogsága után készült. Hívő zsidók és keresztények szerint a Biblia Isten ajándéka az embereknek a világ teremtésének emlékére. A genezis előtti világ a káosz, ebből […]


Újratervezett valóságok

Amikor ilyen gyönyörű felkérést kap az ember, hogy Genezis témakörben nem is egy, hanem kilenc alkotó műve elé mondjon meghallgatásra érdemes gondolatokat, akkor elsőként az az áthallásos vicc jut eszembe, miszerint az illető a képzőművészek szerint remek orvos, az orvosok pedig remélik, legalább a képzőművészethez ért valamelyest… A „Genezis” gondolatvilágban a szakmám és a képzőművészeti […]


Ló-lényekről

A lovak a legkedvesebb állataim falusi gyerekkori élményem, urasági kocsis nagyapám lovai óta. Igaz, hogy második amszterdami utam, 1989 utántól az elefántok is a kabaláim, a 60. születésnapomon örökbe is fogadtak számomra egyet az Állatkertben. Nagyon kedvelem a delfineket, a kutyákat és persze nagyon sokféle madarat is. Ám a ló az valami egészen más: a […]


Természetes civilizáció

A szociális média mellékhatásaként jól megfigyelhető, mi vált ki belőlünk olyan élményeket és érzelmeket, melyeket kényszeresen és azonnal meg akarunk osztani másokkal. A posztok nagy része, amelyek kivételesen nem magunkról, kalandjainkról és hőstetteinkről szólnak (és nem is a macskánkról, annak kalandjairól és hőstetteiről), a környezetünkre való rácsodálkozás kategóriájába sorolhatók. Az első tavaszi virágorgia, a nyári […]